A következő nap csodaszép időre ébredtek,
és hamar ki is ugrottak az ágyikójukból. Egy kis reggeli elemózsiát magukhoz
vettek, majd elindultak felfedezni a környéket. Ahogy mentek-mentek útközben
egyszer csak egy bokorból előugrott egy hatalmas nagy szörnysárkány lófejjel
szárnyakkal és krokodilfarokkal. Nem ijedtek meg, mert tudták, hogy ha
mindannyian el kezdenek énekelni egy dalt, akkor a barátjukká lesz és segít
nekik útjukban. Így is történt. A szörny, akit mellesleg Bélának hívtak,
hatalmas vihart kavart a szárnyaival és hipp-hopp, a kis csapat át is repült az
erdőn.
Az erdőn túl találkoztak az
átváltozni tudó óriásbogárral. Kilesték az átváltozását és rájöttek, hogy a
köpenye a bogár szárnya. Úgy döntöttek, hogy szereznek egy köpeny-szárnyat,
hogy könnyebben le tudjanak jutni a palota mélyébe; de ez nem volt ilyen
egyszerű. Ugyanis meg kellett várniuk a déli 12 órát, amikor a bogár levedlette
köpenyét és ezt kellett nekik megszerezniük. Miután ez sikerült, újra
Tolerancia Földjének Királyához siettek, aki megijedt Béla fogaitól ezért megengedte
nekik, hogy lemenjenek a várpalota pincéjébe. Igen ám, de odalenn nem láttak
semmit, mert vaksötét volt. Ezért ráadták a legkisebb fiúra a köpönyeget, hogy
át tudjon változni szentjánosbogárrá. Megláttak egy ódon rézveretes kaput, ám
de a kapu zárva volt. Megpróbáltak áttörni a Szeretet Földjére, de erőszakkal
nem ment. Így szégyenszemre visszavonultak.
A nap már lebukott a hegyek mögött,
és csak a hold fénye szűrődött át a lombokon. Elég nagy bátorságot kellett
nyerniük, hogy szállásukra visszatérjenek, mert az erdő nagy volt és sötét és
ijesztő. De a szentjánosbogarak segítségével hazaérhettek és nyugovóra
hajthatták fejüket egy újabb történet hallgatása közben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése