Pocok meséje - Hatodik nap

            A kirándulás utolsó napjára virradóan a kis család igen korán kelt. Igaz egyesek sokkal nehezebben ébredtek, de választásuk nem volt, Édesanyjuk lehúzta a fejükről a meleg paplant. Még reggeli előtt mindenki megmosakodott a közeli patak hűs vizében, majd rendet pakoltak maguk körül és természetesen a táborhelyüket is tisztába tették. Tudták, hogy még hosszú az út hazafelé, így bőségesen lett az asztaluk megterítve. Volt azon mindenféle finomság mi szem-szájnak ingere; jól is laktak belőle ám.

            Édesapjuk pakolás közepette meglelte a kis zsákocskát, amit még idefele úton adott nekik a Fogadósné. Gondolta is rögvest, hogy a finom reggeli étek elfogyasztása után ki is nyitják azt.

            Mit volt mit tenni, a kiscsalád kinyitotta a zsák száját és hirtelen mindenkinek tátva maradt a lepénylesője a meglepettségtől. Egy marék szerencse, néhány üveg csodatévő varázsos víz, egy kis étel és legnagyobb csodálkozásukra egy szív alakú kulcs. Az utóbbiról természetszerűen mindenki tudta, hogy mit nyit: a Szeretet Földjének Kapuját.

            Rögtön felpakolták a szekerükre az összes putyerkájukat (még Bélát is) és Tolerancia Földjének Királyához siettek. A palota neves őrei már-már barátjukként üdvözölték a kis családocska tagjait, azonban az uralkodó megijedt a hívatlan vendégektől, akik természetesen nem tágítottak. Kértek egy utolsó esélyt, hadd próbálják meg még egyszer, hadd menjenek le a pincébe. A király nem volt kőszívű, nem tudott ellenállni a piros orcáknak, a csillogó szemeknek és az elszántságuknak, így ő maga személyesen kísérte le őket a pincesorba.

            Most, a kulcs segítségével hamar ki tudták nyitni a Szeretet Földjének Kapuját, és a varázsvíz hatására át is tudtak kelni rajta. Odaát azt tapasztalták, hogy minden ugyanúgy néz ki, csak éppenséggel eláraszt mindent a Szeretet: a Szeretet eszenciája ott van a levegőben, a földben, a fákban, mindenben. Az emberek szeretik és tisztelik egymást. Egy ilyen helyre érkeztek és úgy döntöttek, hogy ott szeretnének maradni. Olyan csodás helynek ítélték meg a Szeretet Földjét, amiről nem is álmodtak. Így ért véget a kis család kirándulása, nyugodt szívvel hagyták el Tolerancia Földjét, mert tudták, hogy egy sokkal szebb helyen vannak.

            Hazafele a Szeretet kísérte őket, és a kis család még sokáig emlegette ezt a kalandot, hogyan találtak rá az igaz és feltétel nélküli szeretet erejére! 

            Vége – The End – La Fin – Finito

Pocok meséje - Ötödik nap

            A következő nap csodaszép időre ébredtek, és hamar ki is ugrottak az ágyikójukból. Egy kis reggeli elemózsiát magukhoz vettek, majd elindultak felfedezni a környéket. Ahogy mentek-mentek útközben egyszer csak egy bokorból előugrott egy hatalmas nagy szörnysárkány lófejjel szárnyakkal és krokodilfarokkal. Nem ijedtek meg, mert tudták, hogy ha mindannyian el kezdenek énekelni egy dalt, akkor a barátjukká lesz és segít nekik útjukban. Így is történt. A szörny, akit mellesleg Bélának hívtak, hatalmas vihart kavart a szárnyaival és hipp-hopp, a kis csapat át is repült az erdőn.

            Az erdőn túl találkoztak az átváltozni tudó óriásbogárral. Kilesték az átváltozását és rájöttek, hogy a köpenye a bogár szárnya. Úgy döntöttek, hogy szereznek egy köpeny-szárnyat, hogy könnyebben le tudjanak jutni a palota mélyébe; de ez nem volt ilyen egyszerű. Ugyanis meg kellett várniuk a déli 12 órát, amikor a bogár levedlette köpenyét és ezt kellett nekik megszerezniük. Miután ez sikerült, újra Tolerancia Földjének Királyához siettek, aki megijedt Béla fogaitól ezért megengedte nekik, hogy lemenjenek a várpalota pincéjébe. Igen ám, de odalenn nem láttak semmit, mert vaksötét volt. Ezért ráadták a legkisebb fiúra a köpönyeget, hogy át tudjon változni szentjánosbogárrá. Megláttak egy ódon rézveretes kaput, ám de a kapu zárva volt. Megpróbáltak áttörni a Szeretet Földjére, de erőszakkal nem ment. Így szégyenszemre visszavonultak.

            A nap már lebukott a hegyek mögött, és csak a hold fénye szűrődött át a lombokon. Elég nagy bátorságot kellett nyerniük, hogy szállásukra visszatérjenek, mert az erdő nagy volt és sötét és ijesztő. De a szentjánosbogarak segítségével hazaérhettek és nyugovóra hajthatták fejüket egy újabb történet hallgatása közben.

Táboroztunk...

Kettőezer-tizenhárom,

Irány a nagycsepelyi tábor!

Kocsival, busszal, vonattal

Jött a tizennyolc fős roham!

Rögtön érkezett is az Angyalka-posta,

Verseket, csokikat, játékokat osztogat.

A strandon pancsi, csúszda vár,

Jöhet egy röplabda-meccs már?

Balesetek is történtek ám,

Anettre egy tetanusz várt,

Csaba meg a vízbe pottyant,

Reccsent is a kisujja nyomban.

Az esti alkalmak a templomban voltak,

Ének, gitár, és dobok szóltak.

A nagyok Józsefet játszottak,

Míg hátul szórakoztak vagy aludtak.

Az étkezések sem mentek rendben,

Kaja volt sok, dögivel.

Balázsék viszont kegyetlenek voltak,

Előbb sok dumát, majd némi vacsit toltak.

A műhelymunka darabokra szakadt,

Mint a linó Dóri keze alatt.

A csomózásra hamar ráéreztek a csajok,

De a fiúk létrájánál már voltak bajok.

A bunker ugyan nem lett kész,

De a helye nagyon szép.

Az íjászkodás már egyre jobban megy,

Lyukas a disznó, és egy körte is cél lett.

Kirándultunk is a környéken,

A halastavat látnunk kell!

A tábortűzhöz mindjárt elfogy a fa,

Sajnos, holnap mehetünk is haza!

Pocok meséje - Negyedik nap

            Reggel, ahogy álmosan ásított a nap az égen, ugyanúgy kelt fel a kis család is. Mivel olyan álmosak voltak, úgy gondolták felfrissülnek a Nagy Tó hűsítő vízében. A vidék legöregebb fájánál pihenték ki az előző napi fáradalmakat, és azon tanakodtak, miképpen tudják jobb belátásra bírni Tolerancia Földjének nagyhatalmú urát. A gyermekek hamar felélénkültek és játszani kezdtek: egy rongylabdát dobálgattak egy kifeszített halászháló felett. A halász igen mogorva ember volt és nem tolerálta azt, hogy a gyermekek ennyire jól érezték magukat. Éppen ezért elzavarta őket, de nekik ezt sem szegte kedvüket.

            Hazaérve újra terített asztal várta a családot, ami igencsak jól esett nekik, mert meglehetősen elcsigázta őket ez a nap. Délután a vacsorára való vaddisznóra vadásztak, amit sikeresen eltaláltak a nyilaikkal. A család tagjai kiváló vadásznak bizonyultak, hála egy ifjú zöld íjásznak, aki keményen edzette őket a fején lévő zamatos körtével.

            Az estebéd után megtanakodták a másnapi stratégiát, hogyan jutnak be a király palotájának pincéjébe, és ezáltal a Szeretet Földjére. A napot ekkor is egy mesével fejezték be, folytatva József történetét, akit minden nyomorúságából kiszabadított az Isten és nagy emberré lett Idegen Földön.

            De mi is van a pútyerkában? – ezzel a gondolattal tették le a fejüket párnájukra, hiszen a Fogadósné zsákját még mindig nem nyitották fel.

Pocok meséje - Harmadik nap

            Ahogy a nap nagyot ásított és előbukkant Tolerancia földjének hegyei közül, a kis család is ébredezni kezdett. Hiszen ma járulhatnak a Király színe elé! Nagy dolog ám. Ahogy elköltötték a reggelit azon gondolkodtak, hogy miben is járuljanak a király színe elé, hiszen nekik csak feslett, koszos gúnyáik voltak (mivelhogy igen szegények voltak) és hát ugye valahogy mégis csak meg kell jelenni a király előtt. Ahogy ezen tanakodtak az egyik gyermek a lelkendezéstől sírva újságolta, hogy hát a szobában talált mindenki ágyán egy úgy öltözetnyi ünneplő ruhát. Annyira megörültek, hogy csodálkozni is elfelejtettek, felöltöztek illendően és el is indultak a királyi palotába.

Amint megérkeztek, rögvest a király színe elé vezették őket. Ekkora pompával és dicsőséggel régen találkoztak. Arany alabástrom mindenütt, ameddig a szem ellát. A Király végigmérte a kis társaságot és mintha egy kis fintor futott volna át királyi ábrázatján. Kérdezte is rögvest, hogy mi járatban volnának és mi lészen az, amit óhajtanak őtőle? A szegény ember bátortalanul bár, de határozottan kihúzta magát és azt mondta a királynak, hogy Ők bizony csak azt szeretnék tudni, hogy hol található az igazi szeretet földje. A király rettentő kacagásban tört ki. Szeretet! Hahaha. Igazi szeretet nem létezik, csak Tolerancia létezik. A szeretet földje sohasem létezett. De a szegény ember nem tágított és elmondta a királynak, hogy ők igen is meg fogják találni és tudják, hogy a szeretet földjének kapuja ott található a vár pincéjében és által szeretnének jutni rajta. A király erre nagyon megijedt és láthatóan kiette a homlokát a veríték.

A király rájött, hogy a család tudja a titkot, majd gondolkodott néhány percig. Arra határozott, hogy a család elé próbákat állít. Magában biztos volt ugyanis abban, hogy ezen próbák során elveszejtik életüket a család tagjai.

A próbák ugyan nagyon nehezek voltak, és sokáig is vesződtek velük, de végül mindegyik próbán hősiesen helyt álltak. Visszatérve a király színe elé, őfelsége meglepődve nézte a családot, hogy senkinek sem görbült egy haja szála sem! Erre olyan méregbe gurult, kiabálni kezdett, majd a palotából kiebrudalta a családot. Az apjuk szomorúan ugyan, de visszavezette a családját a szállásra. Ebben a szomorúságában mesélte el az aznapi történeteket a gyermekeinek.