Fogadalmak

2

0

1

5

l

o

a

d

i

n

g

.

.

.

Hey there!

Nos, rég találkoztunk, kicsit el vagyok veszve, bocsánat! Igyekszem alkotni, bár megvallom őszintén, csak foszlányaim vannak... Nehéz úgy dolgozni, hogy közben mindenféle vacak van az ember fejében, de új lappal szeretném indítani az évet. Szeretném, ha ez az évem nemcsak úgy elrobogna, hanem aktív részese lehetnék a saját kis világomnak!

Ideje lenne letennem a gépet, és több könyvet, papírt, és ceruzát a kezembe vennem! Olvasni akarok, írni, és élni! A kulturált énemet kellene előrángatni a farzsebemből, aki színházba, moziba jár, rendesen tanul, és sokat olvas!

Meglepő, miért is van ennyiszer leírva az, hogy "olvasás"? Hát, nem hinném, ugyanis ennek a bejegyzésnek leginkább ez a lényege, hogy a polcomon lévő könyveket elolvassam, de még idén... Vagy legalábbis megpróbálni! Most a szünetben átrágtam magam néhány papírborításon, karácsonyra is kaptam könyvet, de azt azért nem szeretném, hogy az olvasás a tanulás rovására menjen... Ez eléggé abszurd, de én is olyan vagyok, hogy mindent csinálok, csak ahhoz nincs kedvem, amit tényleg csinálnom kéne... Mondjuk, azért őszintén... Ki nincs ezzel így?

No, mindegy is igazából, elterveztem, hogy idén listákat írogatok. Hogy hol jártam, mit csináltam, melyik könyvet olvastam el... Olyan napló-szerűséget, de mégsem. Csak azért mégis jó lenne, ha lenne, mert például idén utazni szeretnék, gyakorolni a nyelveket, dolgozni, egyáltalán pénzt keresni, és ezáltal spórolni kicsit. Nem megvenni minden vackot, még akkor sem, ha éppen le van akciózva, meg ilyenek... Megesik, én is ember vagyok. Vagy legalábbis próbálok lenni.

Azt hiszem ennyi, nem foglaltam pontokba, de itt van minden, amit idén szeretnék elérni, amit idén... :D

Nos, hajrá nektek is!

Végre valahára!

Fú, vártam rá egy kis (kicsit sokat is talán) időt, hogy végre valahára megjelenjen egy újabb cikkem. Nagyon sokat dolgoztam vele, sőt, nem csak ezzel, hanem még jónéhány másikkal, és nem sikerült egyről a kettőre jutni. DE! Most végre megjelent! :D

http://www.kultura.hu/nemzetkozi-regenyiro

A fenti linken elérhetitek! :D

Broadway felett az ég

Hát, úgy tűnik, nem akarnak megjelenni a cikkeim, de én úgy döntöttem, szorgalmasan gyártogatom őket, van is már két új ötletem, amik valószínűleg már felkerülnek majd. Remélem. “Csak legyenek benne megszólalók!” Hát, evvan!

Két felvonás, huszonnégy dal, és a világ legrosszabb musical-e. Ez a néhány kifejezés jellemzi leginkább a november 7-én bemutatásra került új előadást. Az ősbemutatót a Centrál Színház Kisszínpadán tartották.

A Broadway felett az ég alkotói, Kiss Márton és Baráthy György már évek óta együtt dolgoznak, két éve hozta őket össze a sors, amikor az Angéla Evangéliuma című kamaradarab születésénél mindketten jelen voltak. Már az a történet is eléggé absztraktnak számított, hiszen a főhős egy kétszeres abortusztúlélő, aki kilenc nap alatt képes kihordani egy egészséges csecsemőt; mindezt kis költségvetésű díszletek között. Akkoriban jött az ötlete egy új előadásnak, egy közös zenés darabnak.

A musicaliekhez általában az ember kétféleképpen viszonyulhat, mondták a készítők: vagy utálja, vagy isteníti. Ők maguk, az alkotók ambivalenciával tekintenek a zenés színházra, ezért is volt olyan nehéz megfelelő témát találniuk ennek a darabnak. Mivel nem vonzotta őket túlságosan a mély drámai világ, hamar elvetették az adaptáció és az átdolgozás gondolatát, és inkább a musicalhez való saját viszonyukról komponáltak egy daljátékot.

Korábban sok zenés produkciót néztek végig, és Kiss Márton ötlete alapján végül megszületett a Pesti Magyar Musical Színház, a Pesti Broadway, és ezzel együtt egy humoros, öniróniával teli darab is. Az előadás egy musical a musicalben; a belső darab Jókai Mór életéből ’Róza és Mór’ történetét dolgozza fel, melyhez megalkottak egy fanatikus rajongót is, Flipper Dittát. A Broadway társulatát egyébként egyfajta fejetlenség jellemzi, de fűszerezi az eseményeket még az, hogy néhány rosszalló kritikus véletlenül elhalálozik. Bárki lehet sorozatgyilkos.

Ezt a képtelen történetet egy másfél éves munkafolyamat előzte meg, és idén májustól zöld út vezetett a sikerhez. „A legnehezebben a dalok születtek meg, melyeknek először csak a címük volt meg. A szerzemények ismert művek anafrázisai (rájátszásai), hangzásvilágot kölcsönöztünk például a Csárdáskirálynőből, a Nyomorultakból és a Bánk Bánból is.” – Mondta Darvas Ferenc, a zeneszerző, aki ezek után be is mutatta a dallami különbségeket.

A darab elkészült, „szarabb is lehetne”, bár a színészek maguk is vártak a november 7-i bemutatóra, este hétkor a Centrál Színház kisszínpadán, az előadás nagy sikert aratott. A jegyek a további bemutatókra 2.900,- forintba kerülnek.

Mi van veled?

Nekem írnom kell, erre jöttem rá tegnap. Írnom kell, amíg a tollam ki nem kopik, míg el nem zsibbad a kezem a billentyűn, csak gyűljenek a szavak.

Valamivel meg kell állnom a helyem a nagyvilágban, és egyre inkább úgy érzem, hogy ez nem a francia lesz. És nem azért, mert nem szeretem, ugyanis egyre jobban érzem magam, ha használhatom a nyelvet, és egyre jobban is megy. Ráéreztem, érzem az ízét, és újra tudom élvezni, célt adott az életemnek.

Bár sosincs késő semmihez, az újrakezdéshez sem, de nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e elölről kezdeni. Félek, hogy most ez nem sikerült, nem volt bennem elég motiváció, és most, hogy van, lehet hogy késő már. Most érzem csak a hibáimat, amik vannak, és egyre többen vannak, és egyre jobban húzzák a vállamat. Nehéz az iskolatáska, nehéz az élet. Még fiatal vagyok, még van lehetőségem változtatni, de az élet nem mindig ilyen kegyes az emberrel. Sőt! Általában nem ad új lehetőséget, nem kezdheted mindig onnan, ahol elrontottad, nem javíthatod ki az összes hibádat.

Pedig néha milyen jó is lenne egy időgép, amit visszatekerhetnénk… De mi van akkor, hogy ha azok a jó dolgok, amik a sok rossz mellett jönnek, talán azok is eltűnnének, ha kijavítanánk a rosszakat. Mert másképp alakulna az életünk. Lehet, hogy most nem itt lennék én sem, ha jobban/rosszabbul tanultam volna, máshogy gondolkoznék, és talán nem itt ülnék a koliban, emögött a gép mögött, és talán nem ezen a múlton töprengenék. Talán. Lehet, hogy más irányt vett volna az életem, lehet…

Túl sok a lehet… Előre kellene néznem, hogy hogyan fogom a JÖVŐBEN kijavítani a MÚLT hibáit. Nehéz lesz, és döntöttem. Változtatok, mert ezt kell tennem. Lehet, hogy késő, de nem érdekel. Itt és most felszólítom magamat, hogy egyszer tényleg jobb legyek, és jobban éljek, jobban gondolkozzam, jobban írjak, és úgy ámblokk jobb legyek.

Fall to pieces

Mostanában eltűntem, és a kreativitásom is elcsökevényesedett, be kell érnem a cikkírással. Vagy még azzal sem. Próbálkozom zenehallgatással, ami által új ötleteket meríthetek, és általában merítek is, de sokszor csak dalszövegekre futja. Olyanokra, amiket állandóan dúdol az ember lánya. Biztos mindenkinek van egy aktuális kedvence, amit unásig hallgat, mert épp annyira jó, vagy csak éppen az fejezi ki legjobban az érzéseit.

Bennem is kavarognak most egy kicsit a dolgok, nem tudom, hogy mit is akarok igazán, de valahogy mégis. Érzem, legbelül tudom, hogy nekem ezt igenis így és így kellene megcsinálnom, ezzel és ezzel kéne ilyen és ilyen ügyben beszéljek, hogy aztán ezt és ezt a végeredményt érhessem el. Sokat tűnődöm mostanában, és kezdenek világosodni bennem ezek a valamik, de még nem mindig tudom, hogy mik. Csak próbálkozom. És szerintem jó irányba haladok. Remélem, elérhetem a céljaimat. A szerencsesüti is megmondta: “Minden lehetséges, ha erősen hiszel benne.”

Én most ebben hiszek:

Körbenéztem, majd vissza rád: mondani próbáltál valamit, de nem igazán tudtad kifejteni.
Tudod, valahogy én is így vagyok, nem tudom előtted kifejezni magam.
A mai napért imádkoztam, hogy esetleg most sikerüljön, hogy együtt lehessünk, hogy játsszuk végig.

Nem szeretnék darabokra hullani, csak ülni akarok, és bámulni téged.
Nem akarok beszélni róla, nincs kedvem kitárgyalni se, de legszívesebben mégis, kiönteném a lelkemet neked, csak arról ne kelljen beszélni…
Mert kicsit talán beléd zúgtam.

Úgy érzem, te vagy az egyetlen, akivel örökkön-örökké együtt lennék.
Ha nem vagyok magamnál, te húzol vissza a Földre, a csillagokhoz; a karjaidba.

Tudod, nem szeretnék széthullani, csak le szeretnék ülni, és bámulni téged.
Nem szeretnék beszélgetni se, nem szeretném kitárgyalni, de a lelkemet kiönteném neked, de nem akarok beszélgetni…
Mert szerelmes vagyok beléd.

Tudni akarom, ki vagy;
tudni akarom, hol kell elkezdeni;
tudni akarom, hogy ez most mit jelent;
tudni akarom, hogy kéne érezni;
tudni akarom, hogy mi a valóságos;
mindent, de mindent tudni akarok!

Nem szeretnék darabokra szétesni, csak le szeretnék ülni… és bámulni téged.
Nem akarok beszélni róla, nincs kedvem kitárgyalni se, de legszívesebben a lelkemet is kiönteném neked, csak nem akarok beszélni róla.
Tudod, szerelmes vagyok beléd.

Szerelmes vagyok beléd. Nagyon.

Kérdőjeles élet

Legszívesebben áthúznám, kitörölném az előző jegyzetemet. Mert rájöttem, hogy Pesten sem tudok kiteljesedni... És nem azért, mert nincs rá lehetőségem, nincs rá kapacitásom. Mert ilyen vagyok, nincs tovább teljesedni. Ugyanolyan jelentéktelen szürke kisegér vagyok, mint voltam. Ugyanúgy elbújhatok, ugyanúgy elnyel a tömeg.

Ráadásul Pest szép város, nagy város. Van helyem elveszni. De nem akarok elveszni, ki akarok törni, ki akarok jutni ebből a mélységből. Ezért jöttem ide, hogy ezt megvalósítsam, hogy megvalósítsam önmagam. Próbáltam új életet kezdeni, próbáltam itt lenni és élvezni. És éltem. Lubickoltam a vízben. És tényleg élveztem. Jól éreztem magam. Egy darabig.

És már megint egy pasi kell ahhoz, hogy rájöjjek, láthatatlan vagyok. Egy vacak kis homokszem a cipőtalpon. Ami épp eltapos engem. Mert egy hülye kis ringyó. Mert épp átnéz rajtam. Megint átnéznek rajtam. Mint eddig is, csak eddig mások által. Most az új társaság, az új élet foglya lettem. És jó érzés volt szenvedni. De már nem az, most úgy érzem, hogy megcsaltak. Azok a lányok... Azok a viccek... Csak magamat áltattam, hogy én ebbe a társaságba tartozhatok, hogy egyáltalán ide tartozhatok.

De nem is róluk van szó... Róla... Akit érdekeltem, egy kis ideig. Mert csak erre voltam jó? Játékszer voltam. Játékszer vagyok? Az egész világ csak játszik velem. Megcsaltak... Becsaptak az érzéseim, becsaptak az ösztöneim. Tudtam, hogy ők nem jók, de azt nem gondoltam volna... Én más vagyok, más voltam, más akartam lenni.

De Pest nagy város, teli van lehetőségekkel. Sajnos sok rossz dolgot nem hagytam otthon, pedig kellett volna. Mert akkor a nagyváros lehetőségeit hasznosíthattam volna, és most nem szenvednék a tömeg közepén.

Nem szeretek szenvedni, bár néha jól esik, ez most nem. Nem tudom, mit tegyek...

Élmények... #1

Pest él. Pest igazi nagyváros. Ez volt az első gondolatom, mikor idejöttem. Úgy éreztem, csak rám vár. Megszólított. Azonnal szerelmes lettem.

Még sohasem éreztem magam ennyire szabadnak, pedig ha más nem is, én szeretek élni, és a saját énem beteljesülése történik most itt. Az elmúlt években meg volt kötve a kezem, mert tartoztam valahova, tartoztam valakihez. Most, hogy ez a kötelék elszakadt, most értettem meg, mennyire be voltam zárva. Egy ketrecben éltem, és nálam a kulcs.

Pest él. Pest éltet. Több millió ember táplálkozik belőle. Én egy vagyok közülük.

Büszkeségem határtalan!

Naszóval... :) Van egy interjúm nyomtatásban... Olvassátok! :D

http://www.kultura.hu/tiz-eves-szkitia

Hangos város

Hát, szó, mi szó, úgy alakult, hogy az újrakezdésem nem volt éppen annyira sikeres, mint ahogy azt reméltem az újságírás világában. De én megpróbáltam, megcsináltam, és piros pontot kaptam érte… :D Mondjuk úgy. Viszont ennek következtében van egy fölösleges cikkem, amit szeretnék itt is megosztani. :)

Szolnok már az ötödik hétvégéjét tölti meg sorra programokkal, rendezvényekkel, fesztiválokkal, hogy a helyiek és a környéken lakók mindenképpen megtalálják a kedvükre való kikapcsolódást. Ezen a hétvégén a Szolnoki Főiskola szervezésében létrejövő karpART- medence – multikulturális csobbanás a tudomány világában elnevezésű programsorozaté volt a főszerep.

Ez a rendezvény több eseményt ölelt fel egyszerre, hiszen péntektől vasárnapig Szolnokon a Tiszaligetben több helyszínen is részesei lehettünk különféle programoknak, amik kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóltak. A délelőttök folyamán főként szakmai előadásoknak lehettünk tanúi, de a Campus épülete otthont adott a XX. Nemzetközi Vidékfejlesztési diákkonferenciának, felsőoktatási börzének, és a Szolnoki Főiskola nyílt napjának is egyben.

Országszerte, a nagyobb városokban, a szeptember 26-i éjszakán került megrendezésre a Kutatók éjszakája, amely Szolnokon két helyszínen is várta az érdeklődőket; a főiskola Campusának aulájában és a Tudományos Ismeretterjesztő Társaság (TIT) székhelyén is. A különféle előadásokat interaktív bemutatók és kézműves foglalkozások színesítették, hogy a tudomány minél közelebb kerülhessen a hétköznapokhoz.

A Tiszavirághíd tiszaligeti lábánál egy Vásártér fogadta a kíváncsiskodókat, ahol a kulturális programok egy része zajlott. A kilátogatók zenei és gasztronómiai élményekkel gazdagodhattak, hiszen világzenei előadók álltak színpadra, és a város szervezésében létrejövő Sparhelt fesztivál – A szolnoki hal napja is ugyanezen a helyszínen, szombat délelőtt került terítékre. A zenei programok közül kiemelkedő Huckleberry Guys blues duó, a Bugz együttes, és a Cosa Polska nemzetközi együttes a hídfő lábánál álló színpadon léptek fel, míg a Firkin együttes a Campus előtt lévő nagyszínpadon kapott helyet.

A pénteki est fénypontja a Magyar Honvédség Szolnoki Légierő zenekarának fúvósainak és az idén tíz éves Road nevű rock bandának közös koncertje volt. Az elképzelés hónapokkal ezelőtt létrejött Dr. Szabó Attila, a főiskola docense fejében, aki nemcsak ezt a fellépést szervezte, hanem az egész rendezvényt is. Válóczi Gyula őrnagy, a légierő zenekar karmestere elmondta, hogy először hallva az ötletet, egy kissé megrémült, de miután egy számot összepróbáltak a Road-dal, a félelem elszállt. A három hónapos felkészülés alatt hat dalt tanultak meg, és két teljes napon át szinkronizálták a hangzást. Az őrnagy visszafogott nyilatkozata alapján a fellépés kiemelkedően jól sikerült, és a távolabbi terveik között szerepel egy közös koncertkörút, melynek állomásain hasonló szisztémával állnak majd színpadra, mint pénteken.

A hétvégi programsorozatot mindenképpen honosítani szeretnék, hogy évről évre színvonalas, kötetlen, egyaránt kulturális és tudományos programok zárhassák a Tisza partján a nyarat.

Boldogság?

Nagyon sok mindenen mentem keresztül az elmúlt időkben, nagyon sok mindent csináltam, és ezek nagy része hiba volt. Vagyis… Tulajdonképpen ezen a nyáron hibát hibára halmoztam. Nem szándékosan, nem tudatosan, de miután megcsináltam, nem sokkal később rájöttem, hogy az volt. Hogy  hülye voltam. Vannak hirtelen ötleteim, amiket elkeseredve követek el, és ezeket nem gondolom át, csak automatikusan ENTER-t nyom az agyam. És ezekből származnak a legnagyobb problémák. Mert még mindig nem értek dolgokat, még mindig nem fogom fel időben a tetteim súlyát.

De ez a súly most nagyon húz lefele a mélybe. És nagyon nehezen viselem, hogy elcsesztem. Ez a szörnyűség az én hibám, és nincs rá bocsánat. Én rontottam el, nagyon haragszom is magamra emiatt. ÉS lehetett volna még folytatás, lehetett volna akármi, mert komoly volt, komolyan gondolta, de már nem bírta elviselni a folytonos nézeteltéréseket. A nézeteltéréseket, amik többsége miattam történt… Mert még mindig nem nőttem fel… Még mindig nem viselem a dolgokat megfelelően…

Boldog befejezés… Az… Az a fránya boldog befejezés… Oh… Az én boldog befejezésem…

Ajj! Beszéljük meg, kérlek! Tudod, ez nem olyan, mintha meghalnánk, de mégis… Ezt a valamit én csináltam? Vagy ez csak valami olyan, amit csak egyszerűen kimondasz? Tégy bármit, csak ne hagyj magamra egy kiürült, poros város felett egy cérnaszálon függve!

Tudod, te voltál minden, amit (úgy hittem) ismertem, és azt hittem, hogy ez működhet. Te voltál minden (de minden!), amit valaha akartam az életben. Összeillettünk… vagyis úgy kellett volna, hogy legyen, de nem így lett… Minden emléket most olyan közelinek érzek, de ez elenyészően kevés ahhoz, hogy a boldog befejezéssel hitegess engem. Igen, a boldog befejezés… Az a boldog befejezés…

Vannak érdekes barátaid, és tudom, mit hisznek: Szerintük eléggé bonyolult eset vagyok, de egyébként mindenki más is… És ők nem ismernek engem, de vajon téged ismernek?

Minden vacak, amit rejtegettél előttem, amit nem mondtál el és minden szar, amit csináltál… Mindezek ellenére te voltál nekem minden, amit (úgy hittem)  ismerek, és azt gondoltam, hogy ez működhet. Te jelentettél nekem az életben mindent. MINDENT! Összeillettünk… Így volt megírva, de elvesztünk az emlékekben. Azokban az emlékekben, amik a mieink, de már nem elég… És te végig csak a boldog befejezéssel hitegettél engem…

Jó volt tudni, hogy itt voltál nekem, és kössz, hogy úgy tettél, mintha érdekelnélek, és hogy azt éreztetted velem, hogy én vagyok az egyetlen. Még jó, hogy nem ért felkészületlenül, de kössz, hogy végignézted, hogy esem össze, miután közölted, hogy ennyi volt, bocs…

“Ő volt minden, de minden, amit valaha szerettem az életben.”

Passzoltunk… Vagyis kellett volna, de ez veszett ügy… Az emlékek még túl közeliek ahhoz, hogy elhitessem magammal, hogy végig csak megjátszottad, hogy boldogok lehetünk a végén… Mert te voltál minden, amire csak vágytam. Jók voltunk együtt… vagyis csak úgy tűnt… de elvesztünk… Még az emlékeimmel hitegetem magam, te pedig végig csak megjátszottad, hogy boldogok vagyunk… Mindent a boldog befejezésért… Igen… BOLDOG befejezés… Hát…

A boldogságnak vége…

A boldogságnak vége, mert elrontottam. Elrontottam. Még úgy is, hogy szépen váltunk el, nekem el kellett rontanom! Hülye Anett! Buta voltál…  Mindened megvolt, szép életed, kedvesed, a boldogság… De te gyerek vagy még, és nem értheted meg még, hogy mit vesztettél el. De jobb lenne minél hamarabb rájönnöd, hogy EZT a hibát ne kövesd el még egyszer!

Nem vagyok tökéletes

Az ember csak arról tud írni, vagyis arról leghitelesebben, amit a legjobban, vagy éppen a legkevésbé ismer, a saját érzései. Legalábbis én ezt tartom. Az elmúlt időben úgy összekuszálódott minden, oda-vissza ugráltam az érzelmeim zavarában, próbáltam a magam ura lenni, de fogadtam meg tanácsokat is. A legjobb ilyen, eléggé későn érkezett, de egy kicsit még tudtam élvezni az életet, a pillanatot. És éltem, nem gondolkodtam, nem aggódtam a dolgokat, csak jól elvoltam a nagyvilágban, és tetszett, hogy amit mindig is szerettem volna elérni, bizonyos pillanatokban sikerült is, nem éreztem magamat egyedül, ott volt mellettem valaki, aki vágyott rám, aki várt rám. Azt hittem, komolyan gondolja, azt hittem, kitarthat egy darabig… Hinni a templomban kell…

Még jópár ember tanácsát megfogadtam, vagyis… Beszélgettem néhány ismerősömmel, akik értenek hozzám. Rájöttem arra, hogy semmi sem tart örökké, és ez így jó. Rájöttem arra, hogy senki sem tökéletes, mert azt rég tudtam, hogy én nem vagyok az, de a körülöttem lévők sem azok, így könnyebbnek hittem a problémáimat, hiszen tudtam, hogy másoknak is vannak. Igazán igyekeztem az enyémeimmel foglalkozni, felnőttként foglalkozni velük. Részben sikerült is, fékeztem az indulataimat, nem hisztiztem, úgy éreztem, sikerült egy-két lépcsőt előrehaladnom. Ebben meg is erősítettek, de aztán megint volt egy incidens, amikor kifordultam magamból, és tudtam, hogy ha visszafogom magam, az később nagyon csúnyán visszaüt. És csak akkor tudok előrehaladni, ha boldog vagyok, és valaki támogat.

Én tisztelem, szeretem a barátaimat, van, akit különösen sokra tartok, de ők nem tudnak mellettem lenni örökre… Egyvalaki volt, akire bármelyik percben támaszkodhattam, mert épp nem volt a közelben senki, és ő ugrott… Majd egyre kevesebbszer, mert megunta. Én is untam már. Tudtam azt is, hogy sokan mások már azért nem foglalkoznak a problémáimmal, mert nagyon sok van, és elegük van. Ekkor jöttem rá, hogy már neki is elege van, és csak magamra számíthatok. De magamnak nem lehetek az egyetlene, magamat nem ismerem annyira, hogy megbízzak benne. Mert pont én vagyok az, aki a legtöbbször átvágott engem, és nagyon sokat csalódtam emiatt magamban. Mert elhittem, hogy más vagyok, másabb vagyok, hogy lehetek még más. De nem, én ilyen vagyok. Sorra csinálom a butaságokat, még akkor is megteszem őket, ha tudom, hogy nem kellene. És később tudatosodik bennem, hogy ezt tényleg nem kellett volna megcsinálnom. És mindig azt hiszem, hogy ezúttal felnőttesebben gondolkodtam… Még egyszer mondom, hinni a templomban kell…

Mert tudom, hogy még cseszettül nem vagyok felnőtt, igenis gyerek vagyok, gyerekként gondolkodom, kislányos a viselkedésem, kislányos hibákat ejtek, de abban a pillanatban az minden úgy van, ahogy, megváltoztatni nem lehet. Csak elfogadni, hogy hülye voltam. Megint. Mindig.

Ha lehetne változtatni, én a nyár elejéhez mentem volna vissza, és másképpen csinálnám a dolgaimat. Másképpen tervezném meg őket. És másképpen sülnének el… Vagy nem? Hát nem! Mert a Sors/Isten/Akárki így akarja, hogy történjenek a dolgok. És a Te elképzeléseid sorra megbuknak. És igaza volt egy bizonyos személynek, aki azt mondta nekem, hogy nem érdemes tervezni, mert a tervek mindig befuccsolnak. Tegnap a vonaton volt öt órám ezen gondolkodni, és akkor csak elraktároztam ezt az információt, a tegnapelőtt kellett hozzá, hogy rájöjjek mennyire is igaz. Mert nem Te számítasz a Világban, hanem mindenki más is. És nem csak Neked vannak terveid. De örülhetsz, mert a Sors/Isten/Akárki nem csak a te terveidet teszi tönkre, hanem mindenkiét, de az enyémeket különösen. Ez a nyár nem álmaim nyarára sikerült, hanem buktatókkal teli három hónap volt. És ez a sok buktató, bár elcseszte a hangulatomat, eszembe juttatta, hogy nem vagyok tökéletes, és van még mit tanulnom. Sőt nagyon sok mindent kell még megtanulnom a Nagyvilágról, annak működéséről. De ezek kellenek ahhoz, hogy rájöjjek, hogy jobbnak kell lennem, mert ha legközelebb lesz ilyen akadály, jobban kell viselnem. Egyvalami már biztosan sikerült… De erre fel voltam készülve, csak azt hittem, van még időm. Igazából lett volna, ha okosabb vagyok… De ezt fogja nekem az Élet majd megtanítani…

Mert a legalapvetőbb érzelem már megvan, de ez csak egy. Meg kell tanulnom mellé helyesen dönteni, helyesen cselekedni, és nem naivnak lenni, élvezni az életet… De az, mi ezeket gátolja, az az első lépcső, ahol én állok… A szeretet lépcsője… Ha ez nem lenne, tudnék a fejemre hallgatni, és gondolkodni a döntéseim előtt, már megtanultam volna dönteni, és nem hinnék el mindent… A rossz oldalt gyújtottam meg a gyertyát, ami alapjában véve baj lenne, én mégsem érzem annak. És most fáj minden porcikám, mert seggreestem, egyszer úgyis felállok, és épp ideje kimászni az ágyból a gép elől, mert pakolni kell, hétfőn új élet kezdődik számomra minden, ismétlem MINDEN tekintetben. És várom már… De szeretnék rajta minél hamarabb túllenni, csak úgy ugrani öt évet az időben… De nem lehet, meg kell szenvednem érte, mert az tesz erőssé, és még inkább gyengévé egyszerre. Meg kell szenvednem az életemet, hogy egyszer kitörjek belőle, amikor már eleget tanultam, és felszegett fejjel nézni a másodperceket.

Addig meg tudom, hogy “Nem vagyok tökéletes“…

Inspiration

Tóth Árpád: Vér s nyomor szennyezi

Vér s nyomor szennyezi a vén, beteg világot,

Sötét árkok során harcosok, elnyűtt arcok.

Vad puskaagyakhoz simul sovány, szakállas, árva...

Sok drága, szép tüzű ifjúi férfiszem,

Mely nők után az utcán ragyogva fordult,

Célozva hunyorít most,

Rádőlnek fáradtan a fegyver mord agyára,

S a kormos csöveken kicsapnak sárga lángok,

Ó, édes Szerelem, világ egyetlen éke,

Égő, ős óriás, megállsz,

Amíg célozni szűkül a szem szelíd fényű rése, füst marta árva szem,

És jaj, karodra hogy emeled a drágát, hova rejted el,

A félszeg mozdulat, mellyel utána nyúlsz,

Egyensúlyt vesztve eldől... s zúzódva hull a porba.

1916

Érettségi

Nos, tudni illik itt a végzős év, ez azzal jár, hogy érettségizni kell. Én szerencsés vagyok, mert még év elején le tudtam a matekot meg az angolt, tavaly pedig a föcit, így erre a szezonra csak a magyar és a töri maradt... No meg az emelt francia, de az még várat magára...

A magyart ma írtuk, és úgy gondolom egész jól sikerült... Nagyon jó témákat kaptunk, és én ezt bőségesen ki is használtam.Az esszék közül én az érvelést választottam, hisz az olvasás volt a téma, a lassú olvasás mozgalma. Két órán keresztül írtam meg öt oldalt, és egyig tartott lekörmölni, így megmutathatom bárkinek...

            Vannak emberek, akik nem szeretnek, sőt kifejezetten gyűlölnek olvasni, ám akik viszont igen, ők általában megragadnak minden lehetőséget arra, hogy könyv kerüljön a kezükbe. Ezen emberek (akár műveltek, akár szimpla műkedvelők) idejük híján gyorsan átfutják a lapokat, és néhány óra alatt „kivégzik a gerincest”. Újabb könyv letudva. Akadnak viszont olyanok, akik nemcsak szórakozásból, hanem éhségtől feszülve mennek be a könyvesboltba, esetleg könyvtárba. Az utóbbiak mindig továbbhaladják a kölcsönzési időt, mert egy-egy regényt hosszan, hetekig, alaposan, vagy többször egymás után olvassák el. Mellettük szeretnék érvelni.

            Sokan úgy tartják, hogy az olvasott ember művelt ember, az olvasástól fejlődik a gondolkodás, ezáltal a szóhasználat, a kifejezőkészség. Általános iskolában a diákokat már könyvkukacnak nevelik, bár eléggé vegyes módon. Saját példával élve, negyedikig-ötödikig minden könyvet, történetet átrágtunk, átbeszéltük, később pedig már egy hetes feladatnak kaptuk a háromszázoldalas regények olvasását és értelmezését. Személy szerint jobban örültem volna, ha az Egri csillagok oldalaira több időt kaptunk volna. Mivel ez nem így történt, bizonyos elemeket nem értettem meg belőle, igaz, akkoriban nagyon sokat olvastam, bár főként gyermek- és ifjúsági regényeket, így nagy segítség lett volna közösen sok időt rászánni Gárdonyi történetére, hiszen stílusában jóval eltért az általam ismertektől.

            Márai úgy fogalmazott, hogy „Áhitattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni.” Ezt lehet úgy értelmezni, hogy a sorok között megbújó érzelmeket fel kell venni, magunkénak kell érezni, szenvedélyesen inni a szavakat, a mondatokat alaposan meg kell rágni, hogy még véletlenül se kerülje el az ember figyelmét semmilyen apróság. Ne kelljen könyörögni, hogy jó szívvel olvassunk el egy könyvet, hanem mi magunk menjünk oda a polchoz, vegyünk le egy keménykötést, keressünk egy kényelmes helyet, ahol nyugodtan hátradőlhetünk, és élvezhetjük a történet minden édességét és keserűségét cseppről cseppre, szóról szóra.

            Az olvasás élmény, lassan olvasni még nagyobb kaland. Kitartás kell hozzá, de meghozza a gyümölcsét. Erősíti a lelket és az ember jellemét. Még korábban találkoztam egy cikkel, miszerint bizonyos angliai iskolákban kötelező olvasmánnyá tették a Harry Potter-t összetettsége és alapossága miatt. Ha figyelmesen olvassuk, találhatunk finom nyelvi játékokat, varázslatos leíró részleteket, valamint oldalakon keresztül zajló epizódokat. Rowling például az ötödik részt egy húszoldalas bevezetővel indítja, ahol is hosszan elemzi a jelenlevőket, a dementorokat, és nem mellékesen saját magát, hiszen az ember írásmódja sokat elárul magáról a szerzőről. Ha kitartóak és figyelmesek vagyunk, bármit megtudhatunk a szereplőkről és az íróról is, legyen az szépirodalmi mű, vagy éppen egy ponyvaregény.

            Ha lassan és jól olvasunk, bármilyen lelki mélységig lehatolhatunk. Erre Aszlányi Károly regényét hoznám fel példaként. Az Aludni is tilos című könyv főszereplője, Tóth Flórián olyan traumákat élt át, amit az olvasó nem képes hamar befogadni. Viszonylag jómódú emberből lett közhelyes csavargó, akit annak idején (a két világháború között) mindenhol kellemetlenül fogadtak, a nyertes pályázó jutalmát nem adták neki oda, a kutyája leépülése, majd halála, a bizonytalanság. Ezek mind a nyomor egy-egy oldalát közelítik meg, és lelki erő és türelem kell a történet elolvasásához. Ám nemcsak ezért ilyen érdekes ez a mű, hanem figyelmes szem látja a sorok között megbúvó durva, érces társadalomkritikát. Lassú, áhitatos olvasással belátni a történet sűrűjébe.

            Bár néha nem csak az érzelmek a fontosak. Agatha Christie regényeit sem szabad átfutni, mert a cselekmény és az apróságok igen is lényeges elemek, főleg, ha krimiről van szó. Az írónő elbeszéléseiben figyel a kicsiny dolgokra és ezen van a hangsúly is. Ha valaki nem olvassa figyelmesen, lehet, hogy átsiklik a figyelme egy jelentéktelennek látszó, ám de mégis fontos pici momentumon, nem értheti meg, hogy miért az a gyilkos, aki.

            Az értő olvasásnak igencsak nagy szerepe van a mai, de az évszázadokkal korábbi világra is. A legutóbb megevett könyvlapokon egy 19. századi lány története elevenedett meg egy mai, fiatal írónő, Libba Bray tollából. A Rettentő gyönyörűség az 1800-as évek Angliájában, egy leánynevelő intézetben játszódik. A főszereplő, Gemma egy nap talál egy naplót, aminek olvasása közben rájön, hogy ki is ő valójában. Szép lassan, lapról-lapra halad, de a végére a tulajdonos és a saját lelki világát is megérti majd. Tehát az olvasással magunkat is megismerhetjük: kitartóak-e, kíváncsiak, lusták, szenvedélyesek. A lassú olvasás megtaníthat bennünket nemes érzelmek befogadására is.

            Többször előfordulhat az, hogy az ember nem tudja leküzdeni kíváncsiságát, időhiányban szenved, nem tud koncentrálni vagy épp kötelező olvasmányról van szó, ilyenkor lehetetlenség lassan olvasni, de jobban oda kell figyelni. Sajnos rohanó világunkban a stressz erősen gátolja a nyugodt kikapcsolódást, a teljes odafigyelést, így természetesen az olvasást is. Nem véletlen tehát, hogy egyre kevesebben járnak könyvtárba, könyvesboltba, egyre ritkábban látni az emberek kezében könyvnek látszódó papírhalmot, mert az nehéz, koncentrálni kell, és mindenre megoldás az internet.

            Márai Sándor kiválóan fogalmazta meg, hogy mit jelent szeretni az olvasást, hogy mit jelent szenvedéllyel hallgatni a leírt szavakat, mondatokat. Maga ez a mozgalom is arról szól, hogy tanuljuk meg szívből szeretni a könyveket, legyünk általa kiegyensúlyozottak, tudjuk értékelni és véleményezni a körülöttünk lévő világot, figyeljünk oda az emberekre, a bennük rejlő részleteket. 

Ballagó beszéd

Tisztelt tanárok, végzősök, diáktársaim!

Az idő gyorsan szalad, ezt mindnyájan tudjuk, érezzük. Még csak most léptünk be az iskola kapuján, és máris itt állunk. Ez itt a jelen. A jelen, ami nehéznek tűnik. A jelen, ami tényleg nehéz. Nehéz, mert hosszú, és végeláthatatlan jövő áll előttünk. Nehéz, mert dolgos, munkával teli évek nyugszanak mögöttünk. És nehéz, mert most búcsút kell mondanunk egymásnak.

Ady szavaival élve:
„Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra!”

Most gondoljuk ezt a mondatot át! Így élünk? Megbánás nélkül? Talán igen. De mit is kellene megbánni? Azt, hogy ide felvételiztünk, hogy órákat fektettünk a tanulásba, hogy jóbarátokká lettünk, hogy hétvégeken bulikat rendeztünk, hogy egyáltalán fiatalok vagyunk? Ezt nem kell megbánni! A gimis éveknek az a lényege, hogy próbára tegyük magunkat a „NAGYVILÁGBAN”. A hátsónkon még rajta van a tojáshéj, a szülői babusgatás, de már rálátásunk van a világ dolgaira, felnőttnek képzeljük magunkat.

De kik is azok a felnőttek és milyenek? Gyermekkorunkban hatalmasnak tűntek, négy éve az akkori végzősöket hittük hatalmasnak. Ahogy eltelt ez az idő, nem sokat változtunk (fizikailag persze), de a mostani elsősök tűnnek picinek, és még én is hatalmasnak érzem magam mellettük, pedig mindenki láthatja, hogy nem vagyok épp egy nagy termet. 

Én még messze vagyok attól, hogy felnőtt legyek és ezzel nem vagyok egyedül. Itt álltok százhuszan előttem az érettségire várva, ki könnyeden, ki nehezebben viselve a dolgot… Higgyétek el, nem nagy kunszt. Ez csak egy vizsga és ennél durvábbakat fogunk még átélni az egyetemeken/főiskolákon. Ezt mondják… Talán igaz, talán nem. Mindenki másképp fogja megélni a jövőt, de egyvalami összeköt bennünket. Az, hogy négy hosszú, húzós, hatalmas évig egyazon iskolába jártunk.

Huh, furcsa. Már múlt időben beszélek a suliról. Ennyi volt? Tényleg? Mi vár még rám, ránk? A jövő egy hosszú út, ami nem tudjuk merre tart. Lehet, hogy lesz majd egy alagút, ahova be kell mennünk, de a végén újra kiérünk a szabadba; lehet, hogy egy hídon kell átkelni, sosem tudhatjuk.

Az élet egy hullámvasút, és még csak felfelé tartunk. Kisebb göröngyök eddig is voltak, de vajon mennyire fogunk félni a gödör mélyén? Vajon lesz valaki, aki kihúz minket onnan? Ezek az élet nagy kérdései. De most még nem tudom rá a választ.

Ha választ nem is, esetleges kiindulási pontokat adhatok. Hallgassatok a szívetekre, és bízzatok magatokban, szerezzetek olyan barátokat, akik minden marhaságban benne vannak (legyen ez akár egy „csillag születik” a buszon, vagy egy bulis szilveszter, de mindig legyen olyan is, aki barát-tanulótárs-munkatárs-pszichológus és minden más egyben!). Ha a szívetekre hallgattok, értékes és jó emberek lesztek, kövessétek az álmaitokat és boldogok lesztek. Bárhová is vezessen bennünket a sors.

Arany János szavaival intenék búcsút:
„Legnagyobb cél pedig itt-e földi létben, 
Ember lenni mindig, minden körülményben.”

Egy újabb (balul elsült) elmélkedés...

Rózsaszín. Hm... Furcsa, a rózsaszínről nem sok minden jut eszembe. Ez csak rózsaszín. Nem olyan erőteljes, mint a vörös, de nem is olyan tiszta, mint a fehér. A rózsaszín átmenet ezek között. Átmenet az érzések között. Érzed is a dolgot, meg nem is... Hirtelen erős, de nem erőteljes, lásd "rózsaszín köd". Fellángolás, szerelem... Már van, de még nem szeretet. A szeretet magasztos, tisztes érzés, a szerelem csak.... Szerelem. Rózsaszín. Vegyes. Nem az igazi...

Színek kontra emberek

Nos, újabb eszmefuttatás következik. Nem tudom miért, de számomra a szabad asszociációk akkor sikeresek, ha színekből indulok ki. Mivel ezek csak próbálkozások, hogy milyen témák juthatnak eszembe, és íróként is fejleszt (elméletileg), kipróbáltam. Mert miért ne? :D És ez már a második!

KÉK. A KÉK tiszta szín. Egyszerű. Nyugodt, mégis vad. A tenger megzabolázhatatlan. Sokszínű, változatos, SZÍNES. Milyen furcsa, hogy a kék színről mennyi mindent lehet elmondani. Mennyi sok dolog juthat az ember eszébe. Pedig tényleg egyszerű szín. A természet egyik alap eleme, alapszíne.

A festők is szeretnek vele dolgozni, különleges szín, aminek nagy kifejezőereje van. A Hupikék Törpikék is a kék szín miatt érdekesek, mások, mint más törpök. A víz is átlátszó lenne, ha nem kék lenne…

A víz, oh a víz! Éltet, erőt ad, táplál, felfrissít. A folyó víz jó, de ha elszabadul… A víz öl, pusztít. ÖL!!! Jó esetben nem is gondolná az ember, mennyi minden tud ölni.

De mit is jelent ez a két betű? Az ember ölbe vesz valakit, megöleli, egy ölnyi fát tesz a tűzre, és az ember gyűlölhet, megölhet valakit. Érdekes nyelv a magyar, két betűvel egyaránt kifejez jót és szépet, mint a rosszat. Mindez a toldalékolásól függ, egy igekötő ide, egy rag oda és az ölelésből gyűlölet lesz. Furcsa, hogy milyen sokszínű az ember! Tényleg, egyszerre jó és rossz.

De mit jelent egyáltalán, hogy jó vagy rossz? Mindez viszonyítástól függ. Einstein is megmondta már száz éve, hogy minden relatív. Ennek értelmében akár a háborúra is mondhatjuk, hogy jó dolog. Egy háborúban sok ember meghal. A halottak lehet, hogy még élni akartak, és most a családjuk mélyen gyászolja őket… Viszont a Földön 7 milliárd ember él, mit számít párszáz halott? A Földnek jót tesz a háború, kevesebb embert kell eltartania.

Így sincs elég élelem, Afrikában (de nem csak ott) ÉHEZNEK!!! Mi meg mit csinálunk? Szívózunk a néppel és az ő pénzükből jóllakatjuk a reality show-k “sztárjait”... Ha én ételt szeretnék, vagy pénzt, vagy bármit ajándékozni valaki(k)nek, biztos, hogy nem egy ilyen társaságnak adnám, hanem bevinném a Hajléktalan Szállóra, vagy a szomszédnak adnám. Mindenképpen olyanok kapnák meg, akiknek szükségük van rá, és nem menne POCSÉKBA!

Az emberek miért ellenségük egymásnak? Miért pocsékol az egyik, amíg a másiknak szüksége van? Mert megteheti? - Ez akkor sem válasz! Bárkivel fordulhat a világ 180°-ot… És ha ő nem segített, rajta sem fognak. Mert ugyanúgy lesznek nagyzoló emberek, akik kidobnak sokezret egy olyan ételért, amit akár ők maguk is meg tudnának csinálni. Minden csak akarat és elszántság kérdése.

De ezek hol vannak a világból? SEHOL… Csak kihasználja az ember a másikat, semmi más… SEMMI.

ÜRES.

És kék...

Filozófia

Álmos vagyok. ÉS a Zöld igenis kreatív szín! (no, the green isn’t a creative colour…) Pedig az! A zöld, jó szín. Nyugodt. Friss. Nem olyan, mit én. Én most el akarok futni innen, de nem tudok.ELROHANNI! Világgá menni! Jó is volna…

De álmos vagyok, most aludni akarok. Ehelyett mit csinálok? Írok! Hogy minek? Jó kérdés… Talán azért, hogy ne aludjak el. Vagy mert nem akarok aludni….

NEM! Ilyet nem írok! Nem is mondok! Nem szeretem azt a szót, hogy “akarok“. Az csúnya. A “szeretnék” sokkal szebb: benne van, hogy “szeret“. Szóval, most el szeretnék futni, elmenekülni a világ elől. Nem akarok…. Khöm… nem szeretem a gondokat. A gondok csak rosszak, rossz dolgokat szőnek, de néha a szeretet is. Pedig a szeretet becses dolog, ÉS bár sokan azt hiszik, a szeretet mindenkié, a szeretet, az igazi szeretet csak keveseknek adatik meg. Nem feltétlen a szerelem, a testvéri, baráti, anyai szeretetben sincs sokaknak részük. Olyan világban élünk, ahol mindenki mindenkire azt mondja, “szeretlek”, pedig nem is szereti. Csak elvan vele. Az anya már nem úgy szereti gyermekét, ahogy 20-30-100 évvel ezelőtt; a kezébe ad egy mobilt, és Isten áldjon! Ad neki pénzt, menjen, bulizza el! A gyerekek nem másznak fára, nem mennek játszótérre, mert ott a telefon, a számítógép. Nekem ilyenem nem volt, mégis jól megvoltam. Imádtam mászni!!!! Fára, falra, játszótéren lenni, biciklizni, úszni, meg egyáltalán koszosnak lenni: gyereknek lenni. Ezt sajnálom, hogy a mostani kicsik csak egy rétege kapja meg azt, ami tényleg fontos.

Vajon én is ilyen anya  leszek?  Jó anya leszek egyáltalán? Nem tudom! De el fogok mindent követni, hogy okos, értelmes, és jószívű gyermekeim legyenek, vagy legalábbis megpróbálom…Ha nem alszom el….

brrrrrr! – kicsöngettek! Megy mindenki a maga dolgára, és nekem már megint nincs filozófia jegyzetem… Vagyis van, csak az a saját gondolataimmal van tele….

Amikor mindenki ellenem van….

A most következő bejegyzéshez hozzáfűzném, hogy elég gyakran vannak mély gondolataim, és elég sokszor érzem magam a föld alatt… :/ Ez is egy ilyen pillanatban íródott….

Sokan mondják az életemről, hogy milyen jó nekem. Igen, néha én is így érzem. Csodálatos társaság gyűlt körém, megértő családom van, jó iskolába járok – még jól is tanulok -; megteszem a legtöbbet, ami kitelik tőlem…

Mégis sokszor úgy érzem, ez nem én vagyok. Én nem így ismerem magamat! Egy lusta, önző és akaratos dög vagyok, csupa pesszimizmussal a nyakamon. Miközben tudom, hogy mégsem, de valahogy sosem sikerül semmi úgy, ahogy én azt szeretném. Ilyenkor jutok el a mélypontra, ilyenkor érzem azt, hogy mindenki ellenem van.

Szerencsére ez nem igaz. Én vagyok a világ ellen. Az általános őrültségeimmel, és a korban nem illő viselkedéssel. Viszont az az érzés, amikor egy kis butaság száll a környezetemre rólam, és mindenki nevet, az mennyei érzés.

Még akkor is, ha a világ összeesküdött ellenem…

Könyvajánló #2

Oltványi Ottó és Oltványi Tamás
A vég

A cím hallatán ne ijedjen meg senki! Nem horror, nem krimi, hanem történelem. Nem mészárolnak benne embereket....
Vagyis...

A könyv '89-90 fordulóját ismerteti Romániában. Pontosabban Oltványi Ottó tudósításait lehet olvasni a Ceausescu-diktatúra véres összeomlásáról.

"A győztes forradalom másnapjától kezdve pedig tíz napon át tovább informálódik - és ír. Megkísérli a lehetetlent, visszaadni a drámát."
És sikerült visszaadni. Az események sorozata a mai fiatalok számára is követhető, érdekes és izgalmas.

Ajánlom mindenkink, aki szereti a XX. század végi történelmet, a rendszerváltást. Aki szereti az akciót és a cselszövést. A valóságot és a meséket, a tragédiát és a happy-endet. ÉS természetesen azoknak, akik szeretnek olvasni.

Könyvajánló #1

Az országos könyvtári napok 2011. október 3-9-ig tartanak. Ennek örömére, hogy mindenkinek legyen oka könyvtárba menni, ajánlanék egy olvasnivalót...

Szabó Napsugár
Szelina a Föld szíve

A könyvet egy még gimnazista lány írta, de olyan szenvedéllyel, ami engem is magával ragadt.
A regény egy szél-lányról szól, akinek meg kell váltania a Földet a gonosztól.
Ez sablonos lehet, pedig nem az. A történetet ismertetve, ezt ti is látjátok. Három részre oszthatjuk a sztorit:

• Először még a főszereplő, Szelina sem érti a körülötte folyó dolgokat. A szél-lány nagy feladatot kap, ami tele van rejtélyekkel.
• Azután hajtja a kíváncsiság, hogy megtudja az igazat, miközben megismeri az emberek életének sötétebbik oldalát. Többek között megismeri a 9/11-es történéseket, a drogok és az öngyilkosság súlyát, de persze a szerelmet is.
• A történet végén rálel az igazságra, amit kénytelen elviselnie, ugyanis az emberiség léte forog körülötte.

Mert ő Szelina, a Föld szíve.

"Orlando elvette Helénát. Ezzel megmentette szerelmét a sugaraktól. Ám a szíve kiszakadt a helyéről. A Földre zuhant és ezer darabra tört. Fényt hozott az emberek elméjébe, akik felismerték szörnyű sorsuk jövetelét. Szelina, szíve fájdalmában, a Föld magjába menekült. Életét az emberiségre bízta...

Nem hagyhatjuk, hogy a tetteik hiábavalóak legyenek! Küzdenünk kell az életért, a Földért, és egy legendáért, ami talán igaz..."

No meg! El kell olvasni a könyvet!

Ajánlom mindenkinek, aki érzékeny-lelkű, szereti a meséket, és a csodát.

Jó olvasást!