(ön)Kritika

félelemmel/fájdalommal teli minden
hideg a hó, hideg az élet.

dönteni kell, most jobbra vagy balra:
hívom én, de meg se hallja...

nem hallja, hogy szólítom

Keresem őt, de hosszú a lista,
túl mélyen van a kutya elásva - 

elmúlt az újdonság varázsa,
már unom az utcákat:
Unom a lótást,
Unom a futást,
Unom, hogy mindenhonnan vagy elkésem,
vagy nem,
Unom azt is, hogy nincsen helyem,
kicsi (még ez is) nekem.

Mondd csak, Te mit szeretsz benne?
A hangot, az utad, a szelet? - Honnan fúj a szél? mit sugall?

Megéri az egész,
ha semmi sem elég?
Még csak most jöttél,
de már mennél is tovább,
kicsi
KICSI,
számodra ez a világ.

(és még kisebb a pénztárcád)

Örökké

Az egyetlen vers, amit ténylegesen neki írtam. Mert már nem tudom, hol is vagyok, és ki vagyok valójában. Tudom, hogy ez az egész egy katyvasz, az én fejemben is kavarog sok minden, nem tudom, hogy mire is gondoljak, mit is érezzek. Újra?

---

Itt vagyok, fogom a kezed,
nem engedlek el.
Veled maradok,
a tied vagyok.
Vigyázok rád, megmentelek,
csak örökké maradj velem!

Szabadság, szerelem

A mai napomat sírással töltöttem, de mégsem... Benn voltam a régi sulimban... ojjajj... Felfordulás van dögivel, senki nem tud semmit, mindenki örül, hogy él... Segítettem kicsit a könyvtárban, szokásomhoz híven oda kucorogtam be... :D Szükségem volt arra a délelőttre, hogy kipanaszkodhassam magam, és nagyszerű életvezetési tanácsokat kaphassak. Mert itt mindig van erre lehetőség, plusz kikapcsolni az agyat. Sikerült annyira lenyugodnom, hogy már sokkal jobban látom az életet. Juditnéni mindig segít...

Ennek örömére alkottam...

Szabadon szállok, szelek szárnyán,
Élvezem a szabadságot...

Repülök, mert szárnyaim vannak,
Éhezem már a szilárd talajra.
De talpra állni még nem tudok,
Próbálkozom, de nem akarok.

Sok minden történt, és még fog is,
De nem lesz az élet habos fagyi,
Inkább egy fanyar citromot látok,
Aki épp egy narancsba harapott.

Nem tudom kifejezni magam,
Sokan ízt hiszik, hogy ez fura...
Aki ismer, tudja már,
Én vagyok a szivárvány.

A rossz után tűnök föl az égen,
Süt a nap, és szép az élet.
Szépnek szép, és okosnak okos,
De hogy nem érti a dolgát, az biztos!

Most mondhatnám, hogy elcsesztem,
De ennek már nincs értelme...
Nem érdemes a fát magam alá vágnom,
Ha már egyszer a gerendán állok.

Vigyázat! Itt pofára is eshetsz,
Vagy csak megpuszilod az eget.
De onnan már nem köszönsz vissza,
Szóval csak gondold meg újra!

A Sors szeret téged, jól alakul az életed.
Az ösztönöd már jobban ismer,
Mint te magadat, s az egyszeregyet,
Tudhatnád már, te gyerek!

Kicsi vagy még, de sokat éltél,
Higgy magadban és nem ér veszély.
Emlékezz a szavaimra,
S legyél boldog most, azonnal!

Hajnalban a tizedikről...

Tudod, hajnalban szép a város.

Egy átvirrasztott éjszaka után,

Felüdülés lehet az alvás,

Én mégis bámulok ki az ablakon.

Az égbolt csodás dolgokra képes,

Mozogni, mozgatni, változni...

És milyen gyönyörű mindezt látni!

A színei folyton csak játszanak veled.

Te látod, hogy nap, nap után,

A felhők csak jönnek-mennek,

A csillagok meg úszkálnak a tengerben,

Így forog a Föld, nincs megállás.

Ezért látni a kék eget meg a felleget,

Figyelni a Napocskát az égen sütni,

A hűs alkonnyal a város felett cseverészni,

Vagy csak pásztázni az ablakból a sötét étert.

Mert éjjel az űr nem más,

Mint csillagoktól hemzsegő zivatar,

Melyet a hajnal old föl oly hamar,

S mire észbekapnál, az éjszaka nincs már!

Csupán pár percnek tűnnek az órák,

Repül az idő, mintha csak itt volnál velem;

Az égbolt ilyenkor parázslik felettem,

S ha nem figyelek, könnyen tovaszáll.

Fiatal művészek!

ITT-ITT-ITT
ÉN-ÉN-ÉN!!!! :DDDDD

Fájdalom

Egyenlő egyenlőtlenség,

történelmi képtelenség,

hatalommal visszaélés,

mit nekem egy éles kés?

Megvághatom magam,

kitörhetem a lábam,

és bár megsebesültem,

el nem vérezhetek.

Lelkemet meg kell védenem,

hogy a kés ne találja el,

mert ha megsérülnék,

fájna bennem az a kés.

Fájna, te kegyetlen ember!

Te sértetted meg a lelkem.

Te voltál az, ne is tagadd,

inkább ásd el jól magad!

Csak gyötrelem van, és fájdalom,

az emberekben nincs szánalom,

De te sem vagy más, benned sincs már,

hisz’ megbántottál…

A lelkem nehéz építmény,

leomolni, összedőlni kész,

újraépíteni kemény munka lesz.

És neked segítened kell!

A buszon

Ma elmélkedtem egy kicsit a buszon hazafele jövet az ifiből, és jött egy ihletfoszlány... :D Na, milyen lett?

Ülök, és nézek ki az ablakon.

Sötét van, nem látni semmit,

csak a lámpa fénye pislákol egy kicsit.

Péntek este van,

Én már hazafele tartok,

De csak bámulva a semmibe…

Látok egy mentőt elhaladni,

Valakinek jól megy a buli,

Néhánynak meg csak most kezdődik,

Ott a buszmegállóban kezdik.

El-elcsípek egy-egy mondatot,

A hátam mögött susorgások,

Fiatalok, idősek…

Ajj… pihenni kéne.

Ülök, és nézek ki az ablakon,

az index épp alattam villog.

Egy megálló, meg még egy,

Már szállok is le…

Olyan csöndes a város.

Ilyenkor sehol egy lélek,

Vagy a kocsmában, vagy otthon ülnek.

Néhányan a buszon vannak,

Épp valahova tartva.

Táboroztunk...

Kettőezer-tizenhárom,

Irány a nagycsepelyi tábor!

Kocsival, busszal, vonattal

Jött a tizennyolc fős roham!

Rögtön érkezett is az Angyalka-posta,

Verseket, csokikat, játékokat osztogat.

A strandon pancsi, csúszda vár,

Jöhet egy röplabda-meccs már?

Balesetek is történtek ám,

Anettre egy tetanusz várt,

Csaba meg a vízbe pottyant,

Reccsent is a kisujja nyomban.

Az esti alkalmak a templomban voltak,

Ének, gitár, és dobok szóltak.

A nagyok Józsefet játszottak,

Míg hátul szórakoztak vagy aludtak.

Az étkezések sem mentek rendben,

Kaja volt sok, dögivel.

Balázsék viszont kegyetlenek voltak,

Előbb sok dumát, majd némi vacsit toltak.

A műhelymunka darabokra szakadt,

Mint a linó Dóri keze alatt.

A csomózásra hamar ráéreztek a csajok,

De a fiúk létrájánál már voltak bajok.

A bunker ugyan nem lett kész,

De a helye nagyon szép.

Az íjászkodás már egyre jobban megy,

Lyukas a disznó, és egy körte is cél lett.

Kirándultunk is a környéken,

A halastavat látnunk kell!

A tábortűzhöz mindjárt elfogy a fa,

Sajnos, holnap mehetünk is haza!

Albumba

Ezt a verset egy barátnőm emlékkönyvébe írtam, már megemlíthetem a nevét is... Ennek a blognak az írója, Eszter barátném. Nem volt kedvem egy sablon versecskét adni, és kimásolni egy rajzot valamiből, helyette írtam én egy verset, és rögtönöztem egy rajzot is mellé. :)

Próbálok egyedi lenni,

Csak épp nem megy,

De ez a vers csakis a Tied.

Gondoltam én sok mindenre,

Mégsem akartam uncsi idézetet.

Ezt tőlem kapod, ez az ajándékod.

Nem élek más szavaival,

Szívemből szól most ez a vers,

Köszönök Neked, Eszter mindent!

Ugyan eső azóta még nem esett,

Egy sétával még mindig tartozol nekem..

Láthatod, soraim egyre hosszabbak,

Mindez azért, mert emlékezni kell!

Mert szép, mert jó és mert néha fáj.

Kérlek ezért mindig emlékezz RÁM!

Érzelmek zavara

Ezt lehet, hogy nem kellene leközölni.... Vagy a körülményeket, vagy magát a verset sem... Épp egy érdekes időszakomban voltam, és egy bizonyos személy barátságát szerettem volna megtartani, aki nem mellesleg az exem. Ennyi. Nem neki írtam, nem hozzá írtam, csak az érzelmeimről... Aki akarja, félreérti, de nem kell. Már együtt vagyok a párommal egy ideje, és ennek a bizonyos x-nek eszébe jutott, hogy szétszedjen minket... Mellesleg nem sikerült neki, de a barátságát szerettem volna megtartani. Nem rossz ember, csak egy kicsit FURCSA!!!!

Most nem tudom, örüljek vagy sírjak,

Megint látlak, újra mellettem vagy.

Barátom vagy, rég nem ellenség,

Értsd meg kérlek, ennyi van és kész!

Fel kell fognod, harcolni nem fogok:

Mert nem tudok, és nem is akarok.

Egy éve már, hogy vége mindennek,

Fogadd el így, nem kell szenvedjek.

Rossz azt látni, hogy még nincs béke,

Én nem tehetek róla, te támadsz engem.

Kérlek szépen, vonj föl fehér zászlót,

Ne fontoskodj, legyél újra a barátom!

Üzenet a tengeren túlról

Ez a vers egy vers-versenyre készült. Ugyan nem én vittem el a pálmát, de nagyon jó vers! 

Ez olyan, mint valami mesebeli lény
Ül egymaga és közben kacarászik,
Nem zavarja nyugalmát semmi légy,
Ül, s közben merőn gondolkodik.

Hogy miről, azt nehéz megmondani,
Talán az életről, vagy arról a hajóról,
Ami kinn a tengeren vakon hullámzik,
S aminek az árboca messze égbekiáltó.

Ül a hercegnő, a kisleány,
Nézi azt a nagy kékséget,
Figyel, s várja a palackját,
Hogy megtudja végre az üzenetet…

A parton sárga homokszemek,
Az égben a felhők nagysága,
A repkedő madarak éneke,
Meg még a tenger zúgása!

Mennyi-mennyi gyönyör s csillogás,
Úgy nyűgöz le mindegyik
Ama csöppnyi kisleányt,
Mint a fehér nyuszi Alízt.

Gyermek még, de már sokat megélt,
Anyja nincs már, csak apja,
De elment messzire, túl a tengeren,
Majd elveszett, nyoma nem maradt.

Ez a mesebeli kicsiny lányka
A tengerparton ült, s zokogott,
Nézte a tengert, mikor utoljára látta,
Apja hajója alatt a víz csobogott…

Na ki vagyol?

Énekelni nem tudok,

Színésznek sem vagyok jó,

Versemet ezzel indoklom.

Nem ismerem túl jól, akit húztam,

De pár dolgot tudok róla.

Kedves, okos, őrült lány,

Néha, mint a szivárvány.

Hosszú, hullámos a haja,

Szép; olyan gesztenyebarna.

Én sem vagyok túl vastag,

De ő még nálam is vékonyabb.

Ezen kívül sportos is,

ÉS imád kosárlabdázni.

Ebből már tudható,

Ki kapja a csomagom.

De ha véletlenül mégse,

Megmondhatom én sebtiben,

XY a neve...

Egyetlen hátizsákkal a világot

Mikor induljak,
És mit pakoljak?
Mennyi kaját tegyek be,
Meg egyáltalán, merre menjek?

Kiránduljak egy tanyára,
Vagy nézzek szét az országban?
Mekkora pénztárcával készüljek,
És táskát milyet vigyek?

A sok cécóval mit tegyek,
Elinduljak, vagy mégse?
Azt mondod, nem érdemes?
Akkor nem megyek sehova sem!

Ady Helyett: Párisban jártunk mi…

Úgy mindennek elején erről el kell mondani, hogy egy francia kirándulás ihlette ezt az átdolgozást.  Egy barátnőmnek írtam, egy Micimackó barátai rajz keretében. 

Párisba tegnap befutott egy busz,
Szent Mihály útján suhant nesztelen
Kellemes hűvösben, lombok alatt,
Majd kiszállt sok gyerek,

Sétáltam éppen a Szajna felé
S égtek bennem a gondolatok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy tán maradok.

Odajöttél, majd kértél valamit,
Minden képzeletem beleremegett,
Züm-züm: röpködtek az ötletek,
S a tréfás Fülesek.

Egy perc: készül a mű, mindjárt megvan,
S Párisból az emlék megmarad.
Itt járt, s hogy itt járt, mindenki tudja;
Füles, meg Malacka.

Sajnálom, kései munkámat
Most kell odaadnom,
De legalább Páris megmarad;
S megköszönöd munkáimat.

Mikulás-dal

Nem készültem nagy dologra,

Csupán egy Miki-csomaggal.

Miku bácsi kérte tőlem,

Kézbesítsem őhelyette.

Nem vagyok én csomagpostás,

De a címzett egy osztálytárs,

'ki ott ül a hátsó padban,

Jót mosolyogva most rajtam.

Nem mondom ki, mi a neve,

De rá sok tanár felfigyel;
Vagyis még Mikulás is tudja,

Idén a virgácsot ő kapja.

Bocsánat e kicsiny csomagért,

A zsákba nem fért több ajándék.

Végül virgács sem került bele,

Hisz' sok rosszért pótolja keze...

...

És most már végre nem kertelek,

iksz-ipszilon a becses neve.

Az ajándékot tőlem kapja;

Aláírás: egy Miku-lányka...

Hazárdjáték

Mint mindennek, ennek a versnek is megvan a saját története.  Egy barátnőm fülig szerelmes volt egy fiúba, és nem merte megszólítani…  Emiatt, meg azért is, mert magyarból versírós házit kaptak, és megkért, hogy csináljam már meg.  Hááát…. Én összekötöttem a kettőt, és írtam egy szerelmes verset.  ( remélem magára ismer, ha véletlenségből elolvassa a verset. :3 )

Ha rám tekint,
Elpirulok mindig…
Ragyogó szemei
Csodákkal behintik
Lelkem virágait;
‘mit nem könnyű odadni…

Vicces kis történetek,
Hogy rámnéz-e, vagy sem.
Rázúdítani érzéseimet
Most még nem merem;
Legyen ez a vers
Neki egy ígéret…

Mit ne mondjak… A srác nem kapta meg az üzenetet, össze se jöttek, és az a barátnőm nem adta be a verset… :DDDD

Dicsőítő Örök Kánon

Ezt a verset egy osztálytársammal, Fruzsival írtuk két éve iskolanapkor. Olyan feladatként született meg, miszerint írjunk ódát a DÖK-nek. 

Egzisztenciális elmék társasága,
Küzdő fiatalok csoportja,
Mely irányítja életünk,
Sok vidámságot szerezve nekünk.

Mesekönyvbe illő életük,
Rájuk mindig felnézünk.
Akár csavarkulccsal is, de segítenek nekünk,
Ránk áldozva életük.

Diákok és tanárok együttműködése
Magfúzióként lép színre:
Terveik gombnyomásként működnek,
Elméjük izzik minden ötletre.

Érzés

Mi az, ha nyűgös vagy?
Ki gyógyít meg, ha beteg vagy?
Kire támaszkodsz nap, mint nap,
Amikor szarul érzed magad?

A barátok, az ismerősök,
Vagy a buszról az emberek,
Akiket úgy érzed, már ismersz?
…….

Egy buta kis SMS,
Amit a barátodnak küldesz,
Vagy a Hold szép fénye
Ablakodon besütve?

A naplemente vörös csíkja,
A TV-ben a műsorok,
A kedvenc könyvsorozatod,
Vagy, ha álmodból felriadva fakadsz sírva?

Ahogy az érzések kavarodnak benned,
Elgondolkodsz az életen,
Rájössz arra: egy szerencse,
Élsz, és létezel.

Nem; Mindig; Soha!

Hozzáfűzésként:
1. Ez a vers az ÉLETről szól! :DDDD
2. A címét egy barátnőm adta, mert én nem találtam megfelelőt… 

NEM lehet minden szivárvány,
Napfény, Hawaii.
NEM játszadozhatsz kisnyulakkal sem
A tavaszi réten.

SOHA sem tudhatod, hogy éppen mi kerít hatalmába,
Mert a végén még beleharapsz a mérgezett almába.
SOHA sem gondolhatod, hogy éppen az a jó,
Ami kicsit sem neked való.

MINDIG tedd azt, amit jónak látsz,
Mert így lesz számodra kerek a Világ.
MINDIG gondolkozz el azon, hogy mit, miért, és hogyan,
Mert akkor lesz igazán olyan az életed, mint a konyak.

Napfény, szivárvány,
És nem mellesleg Hawaii.

Tévé

Nos… próbálkoztam az ódával is… 

Tv, tv!
Te gyönyörű doboz,
Színeiddel elvarázsolsz.
A műsorok
(a filmek, s a sorozatok),
A hosszak, s a rövidek,
A hírek,
A rosszak,  s a neméppen,
S azok, hol a másikat okolod,
Minden egyes bűnödért.
Meg persze
Az a sok színes történet!
Rontom a szemem,
S nagyapám szerint a lelkem…
A krimiken,
Meg a megannyi más mindenen.

De az élvezet,
Mellyel téged nézlek,
ÖRÖK.