Egy újabb (balul elsült) elmélkedés...

Rózsaszín. Hm... Furcsa, a rózsaszínről nem sok minden jut eszembe. Ez csak rózsaszín. Nem olyan erőteljes, mint a vörös, de nem is olyan tiszta, mint a fehér. A rózsaszín átmenet ezek között. Átmenet az érzések között. Érzed is a dolgot, meg nem is... Hirtelen erős, de nem erőteljes, lásd "rózsaszín köd". Fellángolás, szerelem... Már van, de még nem szeretet. A szeretet magasztos, tisztes érzés, a szerelem csak.... Szerelem. Rózsaszín. Vegyes. Nem az igazi...

Színek kontra emberek

Nos, újabb eszmefuttatás következik. Nem tudom miért, de számomra a szabad asszociációk akkor sikeresek, ha színekből indulok ki. Mivel ezek csak próbálkozások, hogy milyen témák juthatnak eszembe, és íróként is fejleszt (elméletileg), kipróbáltam. Mert miért ne? :D És ez már a második!

KÉK. A KÉK tiszta szín. Egyszerű. Nyugodt, mégis vad. A tenger megzabolázhatatlan. Sokszínű, változatos, SZÍNES. Milyen furcsa, hogy a kék színről mennyi mindent lehet elmondani. Mennyi sok dolog juthat az ember eszébe. Pedig tényleg egyszerű szín. A természet egyik alap eleme, alapszíne.

A festők is szeretnek vele dolgozni, különleges szín, aminek nagy kifejezőereje van. A Hupikék Törpikék is a kék szín miatt érdekesek, mások, mint más törpök. A víz is átlátszó lenne, ha nem kék lenne…

A víz, oh a víz! Éltet, erőt ad, táplál, felfrissít. A folyó víz jó, de ha elszabadul… A víz öl, pusztít. ÖL!!! Jó esetben nem is gondolná az ember, mennyi minden tud ölni.

De mit is jelent ez a két betű? Az ember ölbe vesz valakit, megöleli, egy ölnyi fát tesz a tűzre, és az ember gyűlölhet, megölhet valakit. Érdekes nyelv a magyar, két betűvel egyaránt kifejez jót és szépet, mint a rosszat. Mindez a toldalékolásól függ, egy igekötő ide, egy rag oda és az ölelésből gyűlölet lesz. Furcsa, hogy milyen sokszínű az ember! Tényleg, egyszerre jó és rossz.

De mit jelent egyáltalán, hogy jó vagy rossz? Mindez viszonyítástól függ. Einstein is megmondta már száz éve, hogy minden relatív. Ennek értelmében akár a háborúra is mondhatjuk, hogy jó dolog. Egy háborúban sok ember meghal. A halottak lehet, hogy még élni akartak, és most a családjuk mélyen gyászolja őket… Viszont a Földön 7 milliárd ember él, mit számít párszáz halott? A Földnek jót tesz a háború, kevesebb embert kell eltartania.

Így sincs elég élelem, Afrikában (de nem csak ott) ÉHEZNEK!!! Mi meg mit csinálunk? Szívózunk a néppel és az ő pénzükből jóllakatjuk a reality show-k “sztárjait”... Ha én ételt szeretnék, vagy pénzt, vagy bármit ajándékozni valaki(k)nek, biztos, hogy nem egy ilyen társaságnak adnám, hanem bevinném a Hajléktalan Szállóra, vagy a szomszédnak adnám. Mindenképpen olyanok kapnák meg, akiknek szükségük van rá, és nem menne POCSÉKBA!

Az emberek miért ellenségük egymásnak? Miért pocsékol az egyik, amíg a másiknak szüksége van? Mert megteheti? - Ez akkor sem válasz! Bárkivel fordulhat a világ 180°-ot… És ha ő nem segített, rajta sem fognak. Mert ugyanúgy lesznek nagyzoló emberek, akik kidobnak sokezret egy olyan ételért, amit akár ők maguk is meg tudnának csinálni. Minden csak akarat és elszántság kérdése.

De ezek hol vannak a világból? SEHOL… Csak kihasználja az ember a másikat, semmi más… SEMMI.

ÜRES.

És kék...

Filozófia

Álmos vagyok. ÉS a Zöld igenis kreatív szín! (no, the green isn’t a creative colour…) Pedig az! A zöld, jó szín. Nyugodt. Friss. Nem olyan, mit én. Én most el akarok futni innen, de nem tudok.ELROHANNI! Világgá menni! Jó is volna…

De álmos vagyok, most aludni akarok. Ehelyett mit csinálok? Írok! Hogy minek? Jó kérdés… Talán azért, hogy ne aludjak el. Vagy mert nem akarok aludni….

NEM! Ilyet nem írok! Nem is mondok! Nem szeretem azt a szót, hogy “akarok“. Az csúnya. A “szeretnék” sokkal szebb: benne van, hogy “szeret“. Szóval, most el szeretnék futni, elmenekülni a világ elől. Nem akarok…. Khöm… nem szeretem a gondokat. A gondok csak rosszak, rossz dolgokat szőnek, de néha a szeretet is. Pedig a szeretet becses dolog, ÉS bár sokan azt hiszik, a szeretet mindenkié, a szeretet, az igazi szeretet csak keveseknek adatik meg. Nem feltétlen a szerelem, a testvéri, baráti, anyai szeretetben sincs sokaknak részük. Olyan világban élünk, ahol mindenki mindenkire azt mondja, “szeretlek”, pedig nem is szereti. Csak elvan vele. Az anya már nem úgy szereti gyermekét, ahogy 20-30-100 évvel ezelőtt; a kezébe ad egy mobilt, és Isten áldjon! Ad neki pénzt, menjen, bulizza el! A gyerekek nem másznak fára, nem mennek játszótérre, mert ott a telefon, a számítógép. Nekem ilyenem nem volt, mégis jól megvoltam. Imádtam mászni!!!! Fára, falra, játszótéren lenni, biciklizni, úszni, meg egyáltalán koszosnak lenni: gyereknek lenni. Ezt sajnálom, hogy a mostani kicsik csak egy rétege kapja meg azt, ami tényleg fontos.

Vajon én is ilyen anya  leszek?  Jó anya leszek egyáltalán? Nem tudom! De el fogok mindent követni, hogy okos, értelmes, és jószívű gyermekeim legyenek, vagy legalábbis megpróbálom…Ha nem alszom el….

brrrrrr! – kicsöngettek! Megy mindenki a maga dolgára, és nekem már megint nincs filozófia jegyzetem… Vagyis van, csak az a saját gondolataimmal van tele….

Pocok meséje - Hatodik nap

            A kirándulás utolsó napjára virradóan a kis család igen korán kelt. Igaz egyesek sokkal nehezebben ébredtek, de választásuk nem volt, Édesanyjuk lehúzta a fejükről a meleg paplant. Még reggeli előtt mindenki megmosakodott a közeli patak hűs vizében, majd rendet pakoltak maguk körül és természetesen a táborhelyüket is tisztába tették. Tudták, hogy még hosszú az út hazafelé, így bőségesen lett az asztaluk megterítve. Volt azon mindenféle finomság mi szem-szájnak ingere; jól is laktak belőle ám.

            Édesapjuk pakolás közepette meglelte a kis zsákocskát, amit még idefele úton adott nekik a Fogadósné. Gondolta is rögvest, hogy a finom reggeli étek elfogyasztása után ki is nyitják azt.

            Mit volt mit tenni, a kiscsalád kinyitotta a zsák száját és hirtelen mindenkinek tátva maradt a lepénylesője a meglepettségtől. Egy marék szerencse, néhány üveg csodatévő varázsos víz, egy kis étel és legnagyobb csodálkozásukra egy szív alakú kulcs. Az utóbbiról természetszerűen mindenki tudta, hogy mit nyit: a Szeretet Földjének Kapuját.

            Rögtön felpakolták a szekerükre az összes putyerkájukat (még Bélát is) és Tolerancia Földjének Királyához siettek. A palota neves őrei már-már barátjukként üdvözölték a kis családocska tagjait, azonban az uralkodó megijedt a hívatlan vendégektől, akik természetesen nem tágítottak. Kértek egy utolsó esélyt, hadd próbálják meg még egyszer, hadd menjenek le a pincébe. A király nem volt kőszívű, nem tudott ellenállni a piros orcáknak, a csillogó szemeknek és az elszántságuknak, így ő maga személyesen kísérte le őket a pincesorba.

            Most, a kulcs segítségével hamar ki tudták nyitni a Szeretet Földjének Kapuját, és a varázsvíz hatására át is tudtak kelni rajta. Odaát azt tapasztalták, hogy minden ugyanúgy néz ki, csak éppenséggel eláraszt mindent a Szeretet: a Szeretet eszenciája ott van a levegőben, a földben, a fákban, mindenben. Az emberek szeretik és tisztelik egymást. Egy ilyen helyre érkeztek és úgy döntöttek, hogy ott szeretnének maradni. Olyan csodás helynek ítélték meg a Szeretet Földjét, amiről nem is álmodtak. Így ért véget a kis család kirándulása, nyugodt szívvel hagyták el Tolerancia Földjét, mert tudták, hogy egy sokkal szebb helyen vannak.

            Hazafele a Szeretet kísérte őket, és a kis család még sokáig emlegette ezt a kalandot, hogyan találtak rá az igaz és feltétel nélküli szeretet erejére! 

            Vége – The End – La Fin – Finito

Pocok meséje - Ötödik nap

            A következő nap csodaszép időre ébredtek, és hamar ki is ugrottak az ágyikójukból. Egy kis reggeli elemózsiát magukhoz vettek, majd elindultak felfedezni a környéket. Ahogy mentek-mentek útközben egyszer csak egy bokorból előugrott egy hatalmas nagy szörnysárkány lófejjel szárnyakkal és krokodilfarokkal. Nem ijedtek meg, mert tudták, hogy ha mindannyian el kezdenek énekelni egy dalt, akkor a barátjukká lesz és segít nekik útjukban. Így is történt. A szörny, akit mellesleg Bélának hívtak, hatalmas vihart kavart a szárnyaival és hipp-hopp, a kis csapat át is repült az erdőn.

            Az erdőn túl találkoztak az átváltozni tudó óriásbogárral. Kilesték az átváltozását és rájöttek, hogy a köpenye a bogár szárnya. Úgy döntöttek, hogy szereznek egy köpeny-szárnyat, hogy könnyebben le tudjanak jutni a palota mélyébe; de ez nem volt ilyen egyszerű. Ugyanis meg kellett várniuk a déli 12 órát, amikor a bogár levedlette köpenyét és ezt kellett nekik megszerezniük. Miután ez sikerült, újra Tolerancia Földjének Királyához siettek, aki megijedt Béla fogaitól ezért megengedte nekik, hogy lemenjenek a várpalota pincéjébe. Igen ám, de odalenn nem láttak semmit, mert vaksötét volt. Ezért ráadták a legkisebb fiúra a köpönyeget, hogy át tudjon változni szentjánosbogárrá. Megláttak egy ódon rézveretes kaput, ám de a kapu zárva volt. Megpróbáltak áttörni a Szeretet Földjére, de erőszakkal nem ment. Így szégyenszemre visszavonultak.

            A nap már lebukott a hegyek mögött, és csak a hold fénye szűrődött át a lombokon. Elég nagy bátorságot kellett nyerniük, hogy szállásukra visszatérjenek, mert az erdő nagy volt és sötét és ijesztő. De a szentjánosbogarak segítségével hazaérhettek és nyugovóra hajthatták fejüket egy újabb történet hallgatása közben.