Érettségi

Nos, tudni illik itt a végzős év, ez azzal jár, hogy érettségizni kell. Én szerencsés vagyok, mert még év elején le tudtam a matekot meg az angolt, tavaly pedig a föcit, így erre a szezonra csak a magyar és a töri maradt... No meg az emelt francia, de az még várat magára...

A magyart ma írtuk, és úgy gondolom egész jól sikerült... Nagyon jó témákat kaptunk, és én ezt bőségesen ki is használtam.Az esszék közül én az érvelést választottam, hisz az olvasás volt a téma, a lassú olvasás mozgalma. Két órán keresztül írtam meg öt oldalt, és egyig tartott lekörmölni, így megmutathatom bárkinek...

            Vannak emberek, akik nem szeretnek, sőt kifejezetten gyűlölnek olvasni, ám akik viszont igen, ők általában megragadnak minden lehetőséget arra, hogy könyv kerüljön a kezükbe. Ezen emberek (akár műveltek, akár szimpla műkedvelők) idejük híján gyorsan átfutják a lapokat, és néhány óra alatt „kivégzik a gerincest”. Újabb könyv letudva. Akadnak viszont olyanok, akik nemcsak szórakozásból, hanem éhségtől feszülve mennek be a könyvesboltba, esetleg könyvtárba. Az utóbbiak mindig továbbhaladják a kölcsönzési időt, mert egy-egy regényt hosszan, hetekig, alaposan, vagy többször egymás után olvassák el. Mellettük szeretnék érvelni.

            Sokan úgy tartják, hogy az olvasott ember művelt ember, az olvasástól fejlődik a gondolkodás, ezáltal a szóhasználat, a kifejezőkészség. Általános iskolában a diákokat már könyvkukacnak nevelik, bár eléggé vegyes módon. Saját példával élve, negyedikig-ötödikig minden könyvet, történetet átrágtunk, átbeszéltük, később pedig már egy hetes feladatnak kaptuk a háromszázoldalas regények olvasását és értelmezését. Személy szerint jobban örültem volna, ha az Egri csillagok oldalaira több időt kaptunk volna. Mivel ez nem így történt, bizonyos elemeket nem értettem meg belőle, igaz, akkoriban nagyon sokat olvastam, bár főként gyermek- és ifjúsági regényeket, így nagy segítség lett volna közösen sok időt rászánni Gárdonyi történetére, hiszen stílusában jóval eltért az általam ismertektől.

            Márai úgy fogalmazott, hogy „Áhitattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni.” Ezt lehet úgy értelmezni, hogy a sorok között megbújó érzelmeket fel kell venni, magunkénak kell érezni, szenvedélyesen inni a szavakat, a mondatokat alaposan meg kell rágni, hogy még véletlenül se kerülje el az ember figyelmét semmilyen apróság. Ne kelljen könyörögni, hogy jó szívvel olvassunk el egy könyvet, hanem mi magunk menjünk oda a polchoz, vegyünk le egy keménykötést, keressünk egy kényelmes helyet, ahol nyugodtan hátradőlhetünk, és élvezhetjük a történet minden édességét és keserűségét cseppről cseppre, szóról szóra.

            Az olvasás élmény, lassan olvasni még nagyobb kaland. Kitartás kell hozzá, de meghozza a gyümölcsét. Erősíti a lelket és az ember jellemét. Még korábban találkoztam egy cikkel, miszerint bizonyos angliai iskolákban kötelező olvasmánnyá tették a Harry Potter-t összetettsége és alapossága miatt. Ha figyelmesen olvassuk, találhatunk finom nyelvi játékokat, varázslatos leíró részleteket, valamint oldalakon keresztül zajló epizódokat. Rowling például az ötödik részt egy húszoldalas bevezetővel indítja, ahol is hosszan elemzi a jelenlevőket, a dementorokat, és nem mellékesen saját magát, hiszen az ember írásmódja sokat elárul magáról a szerzőről. Ha kitartóak és figyelmesek vagyunk, bármit megtudhatunk a szereplőkről és az íróról is, legyen az szépirodalmi mű, vagy éppen egy ponyvaregény.

            Ha lassan és jól olvasunk, bármilyen lelki mélységig lehatolhatunk. Erre Aszlányi Károly regényét hoznám fel példaként. Az Aludni is tilos című könyv főszereplője, Tóth Flórián olyan traumákat élt át, amit az olvasó nem képes hamar befogadni. Viszonylag jómódú emberből lett közhelyes csavargó, akit annak idején (a két világháború között) mindenhol kellemetlenül fogadtak, a nyertes pályázó jutalmát nem adták neki oda, a kutyája leépülése, majd halála, a bizonytalanság. Ezek mind a nyomor egy-egy oldalát közelítik meg, és lelki erő és türelem kell a történet elolvasásához. Ám nemcsak ezért ilyen érdekes ez a mű, hanem figyelmes szem látja a sorok között megbúvó durva, érces társadalomkritikát. Lassú, áhitatos olvasással belátni a történet sűrűjébe.

            Bár néha nem csak az érzelmek a fontosak. Agatha Christie regényeit sem szabad átfutni, mert a cselekmény és az apróságok igen is lényeges elemek, főleg, ha krimiről van szó. Az írónő elbeszéléseiben figyel a kicsiny dolgokra és ezen van a hangsúly is. Ha valaki nem olvassa figyelmesen, lehet, hogy átsiklik a figyelme egy jelentéktelennek látszó, ám de mégis fontos pici momentumon, nem értheti meg, hogy miért az a gyilkos, aki.

            Az értő olvasásnak igencsak nagy szerepe van a mai, de az évszázadokkal korábbi világra is. A legutóbb megevett könyvlapokon egy 19. századi lány története elevenedett meg egy mai, fiatal írónő, Libba Bray tollából. A Rettentő gyönyörűség az 1800-as évek Angliájában, egy leánynevelő intézetben játszódik. A főszereplő, Gemma egy nap talál egy naplót, aminek olvasása közben rájön, hogy ki is ő valójában. Szép lassan, lapról-lapra halad, de a végére a tulajdonos és a saját lelki világát is megérti majd. Tehát az olvasással magunkat is megismerhetjük: kitartóak-e, kíváncsiak, lusták, szenvedélyesek. A lassú olvasás megtaníthat bennünket nemes érzelmek befogadására is.

            Többször előfordulhat az, hogy az ember nem tudja leküzdeni kíváncsiságát, időhiányban szenved, nem tud koncentrálni vagy épp kötelező olvasmányról van szó, ilyenkor lehetetlenség lassan olvasni, de jobban oda kell figyelni. Sajnos rohanó világunkban a stressz erősen gátolja a nyugodt kikapcsolódást, a teljes odafigyelést, így természetesen az olvasást is. Nem véletlen tehát, hogy egyre kevesebben járnak könyvtárba, könyvesboltba, egyre ritkábban látni az emberek kezében könyvnek látszódó papírhalmot, mert az nehéz, koncentrálni kell, és mindenre megoldás az internet.

            Márai Sándor kiválóan fogalmazta meg, hogy mit jelent szeretni az olvasást, hogy mit jelent szenvedéllyel hallgatni a leírt szavakat, mondatokat. Maga ez a mozgalom is arról szól, hogy tanuljuk meg szívből szeretni a könyveket, legyünk általa kiegyensúlyozottak, tudjuk értékelni és véleményezni a körülöttünk lévő világot, figyeljünk oda az emberekre, a bennük rejlő részleteket. 

Ballagó beszéd

Tisztelt tanárok, végzősök, diáktársaim!

Az idő gyorsan szalad, ezt mindnyájan tudjuk, érezzük. Még csak most léptünk be az iskola kapuján, és máris itt állunk. Ez itt a jelen. A jelen, ami nehéznek tűnik. A jelen, ami tényleg nehéz. Nehéz, mert hosszú, és végeláthatatlan jövő áll előttünk. Nehéz, mert dolgos, munkával teli évek nyugszanak mögöttünk. És nehéz, mert most búcsút kell mondanunk egymásnak.

Ady szavaival élve:
„Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra!”

Most gondoljuk ezt a mondatot át! Így élünk? Megbánás nélkül? Talán igen. De mit is kellene megbánni? Azt, hogy ide felvételiztünk, hogy órákat fektettünk a tanulásba, hogy jóbarátokká lettünk, hogy hétvégeken bulikat rendeztünk, hogy egyáltalán fiatalok vagyunk? Ezt nem kell megbánni! A gimis éveknek az a lényege, hogy próbára tegyük magunkat a „NAGYVILÁGBAN”. A hátsónkon még rajta van a tojáshéj, a szülői babusgatás, de már rálátásunk van a világ dolgaira, felnőttnek képzeljük magunkat.

De kik is azok a felnőttek és milyenek? Gyermekkorunkban hatalmasnak tűntek, négy éve az akkori végzősöket hittük hatalmasnak. Ahogy eltelt ez az idő, nem sokat változtunk (fizikailag persze), de a mostani elsősök tűnnek picinek, és még én is hatalmasnak érzem magam mellettük, pedig mindenki láthatja, hogy nem vagyok épp egy nagy termet. 

Én még messze vagyok attól, hogy felnőtt legyek és ezzel nem vagyok egyedül. Itt álltok százhuszan előttem az érettségire várva, ki könnyeden, ki nehezebben viselve a dolgot… Higgyétek el, nem nagy kunszt. Ez csak egy vizsga és ennél durvábbakat fogunk még átélni az egyetemeken/főiskolákon. Ezt mondják… Talán igaz, talán nem. Mindenki másképp fogja megélni a jövőt, de egyvalami összeköt bennünket. Az, hogy négy hosszú, húzós, hatalmas évig egyazon iskolába jártunk.

Huh, furcsa. Már múlt időben beszélek a suliról. Ennyi volt? Tényleg? Mi vár még rám, ránk? A jövő egy hosszú út, ami nem tudjuk merre tart. Lehet, hogy lesz majd egy alagút, ahova be kell mennünk, de a végén újra kiérünk a szabadba; lehet, hogy egy hídon kell átkelni, sosem tudhatjuk.

Az élet egy hullámvasút, és még csak felfelé tartunk. Kisebb göröngyök eddig is voltak, de vajon mennyire fogunk félni a gödör mélyén? Vajon lesz valaki, aki kihúz minket onnan? Ezek az élet nagy kérdései. De most még nem tudom rá a választ.

Ha választ nem is, esetleges kiindulási pontokat adhatok. Hallgassatok a szívetekre, és bízzatok magatokban, szerezzetek olyan barátokat, akik minden marhaságban benne vannak (legyen ez akár egy „csillag születik” a buszon, vagy egy bulis szilveszter, de mindig legyen olyan is, aki barát-tanulótárs-munkatárs-pszichológus és minden más egyben!). Ha a szívetekre hallgattok, értékes és jó emberek lesztek, kövessétek az álmaitokat és boldogok lesztek. Bárhová is vezessen bennünket a sors.

Arany János szavaival intenék búcsút:
„Legnagyobb cél pedig itt-e földi létben, 
Ember lenni mindig, minden körülményben.”

Fiatal művészek!

ITT-ITT-ITT
ÉN-ÉN-ÉN!!!! :DDDDD

Fájdalom

Egyenlő egyenlőtlenség,

történelmi képtelenség,

hatalommal visszaélés,

mit nekem egy éles kés?

Megvághatom magam,

kitörhetem a lábam,

és bár megsebesültem,

el nem vérezhetek.

Lelkemet meg kell védenem,

hogy a kés ne találja el,

mert ha megsérülnék,

fájna bennem az a kés.

Fájna, te kegyetlen ember!

Te sértetted meg a lelkem.

Te voltál az, ne is tagadd,

inkább ásd el jól magad!

Csak gyötrelem van, és fájdalom,

az emberekben nincs szánalom,

De te sem vagy más, benned sincs már,

hisz’ megbántottál…

A lelkem nehéz építmény,

leomolni, összedőlni kész,

újraépíteni kemény munka lesz.

És neked segítened kell!

A buszon

Ma elmélkedtem egy kicsit a buszon hazafele jövet az ifiből, és jött egy ihletfoszlány... :D Na, milyen lett?

Ülök, és nézek ki az ablakon.

Sötét van, nem látni semmit,

csak a lámpa fénye pislákol egy kicsit.

Péntek este van,

Én már hazafele tartok,

De csak bámulva a semmibe…

Látok egy mentőt elhaladni,

Valakinek jól megy a buli,

Néhánynak meg csak most kezdődik,

Ott a buszmegállóban kezdik.

El-elcsípek egy-egy mondatot,

A hátam mögött susorgások,

Fiatalok, idősek…

Ajj… pihenni kéne.

Ülök, és nézek ki az ablakon,

az index épp alattam villog.

Egy megálló, meg még egy,

Már szállok is le…

Olyan csöndes a város.

Ilyenkor sehol egy lélek,

Vagy a kocsmában, vagy otthon ülnek.

Néhányan a buszon vannak,

Épp valahova tartva.