Hajnalban a tizedikről...

Tudod, hajnalban szép a város.

Egy átvirrasztott éjszaka után,

Felüdülés lehet az alvás,

Én mégis bámulok ki az ablakon.

Az égbolt csodás dolgokra képes,

Mozogni, mozgatni, változni...

És milyen gyönyörű mindezt látni!

A színei folyton csak játszanak veled.

Te látod, hogy nap, nap után,

A felhők csak jönnek-mennek,

A csillagok meg úszkálnak a tengerben,

Így forog a Föld, nincs megállás.

Ezért látni a kék eget meg a felleget,

Figyelni a Napocskát az égen sütni,

A hűs alkonnyal a város felett cseverészni,

Vagy csak pásztázni az ablakból a sötét étert.

Mert éjjel az űr nem más,

Mint csillagoktól hemzsegő zivatar,

Melyet a hajnal old föl oly hamar,

S mire észbekapnál, az éjszaka nincs már!

Csupán pár percnek tűnnek az órák,

Repül az idő, mintha csak itt volnál velem;

Az égbolt ilyenkor parázslik felettem,

S ha nem figyelek, könnyen tovaszáll.