Legszívesebben áthúznám, kitörölném az előző jegyzetemet. Mert rájöttem, hogy Pesten sem tudok kiteljesedni... És nem azért, mert nincs rá lehetőségem, nincs rá kapacitásom. Mert ilyen vagyok, nincs tovább teljesedni. Ugyanolyan jelentéktelen szürke kisegér vagyok, mint voltam. Ugyanúgy elbújhatok, ugyanúgy elnyel a tömeg.
Ráadásul Pest szép város, nagy város. Van helyem elveszni. De nem akarok elveszni, ki akarok törni, ki akarok jutni ebből a mélységből. Ezért jöttem ide, hogy ezt megvalósítsam, hogy megvalósítsam önmagam. Próbáltam új életet kezdeni, próbáltam itt lenni és élvezni. És éltem. Lubickoltam a vízben. És tényleg élveztem. Jól éreztem magam. Egy darabig.
És már megint egy pasi kell ahhoz, hogy rájöjjek, láthatatlan vagyok. Egy vacak kis homokszem a cipőtalpon. Ami épp eltapos engem. Mert egy hülye kis ringyó. Mert épp átnéz rajtam. Megint átnéznek rajtam. Mint eddig is, csak eddig mások által. Most az új társaság, az új élet foglya lettem. És jó érzés volt szenvedni. De már nem az, most úgy érzem, hogy megcsaltak. Azok a lányok... Azok a viccek... Csak magamat áltattam, hogy én ebbe a társaságba tartozhatok, hogy egyáltalán ide tartozhatok.
De nem is róluk van szó... Róla... Akit érdekeltem, egy kis ideig. Mert csak erre voltam jó? Játékszer voltam. Játékszer vagyok? Az egész világ csak játszik velem. Megcsaltak... Becsaptak az érzéseim, becsaptak az ösztöneim. Tudtam, hogy ők nem jók, de azt nem gondoltam volna... Én más vagyok, más voltam, más akartam lenni.
De Pest nagy város, teli van lehetőségekkel. Sajnos sok rossz dolgot nem hagytam otthon, pedig kellett volna. Mert akkor a nagyváros lehetőségeit hasznosíthattam volna, és most nem szenvednék a tömeg közepén.
Nem szeretek szenvedni, bár néha jól esik, ez most nem. Nem tudom, mit tegyek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése